2010-10-28
Megjelent a Klímabarát Települések Szövetsége 13. Hírlevele, mely oldalunk dokumentumtárában elérhető.
KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL
13. szám – 2010. október
http://klimabarat.hu/node/280
A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László, Jávor Ferenc, Leidinger Dániel, Zólyomi Ágnes.
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a szovetseg@klimabarat.hu címen.Kérjük, küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet!
ATOMENERGIA ÉS TÁRSADALMI FELELŐSSÉG
Az éghajlatváltozás és a fosszilis energiaforrások szűkössége miatt világszerte megélénkült az érdeklődés az atomenergiairánt. Magyarországon a tervezett új erőmű építését még nem előzte meg egy olyan társadalmi vita, amely az ezzel kapcsolatosaggodalmakat eloszlatta volna. Ezért a Hírlevél szeptemberi számában elindítottunk egy az atomenergiával kapcsolatos
vitát. Az októberi számban az MTA hírleveléből közlünk egy a témához kapcsolódó írást, amelyből az MTA ésa kormány véleménye ismerhet
ő meg. Ezen kívül Vári Anna könyvéből közlünk néhány részletet, amelyek nyolc országatomenergiával kapcsolatos álláspontját mutatják be.
Európának szüksége van az atomenergiára
Az MTA Hírlevele közölte Pálinkás József (MTA elnök) és Fellegi Tamás (Nemzeti Fejlesztési Miniszter)
véleményét.
http://klimabarat.hu/node/271
Vári Anna: A Tiszta atomenergia? Radioaktív hulladékkezelés Magyarországon és külföldön
Vári Anna „A Tiszta atomenergia? Radioaktív hulladékkezelés Magyarországon és külföldön” című
könyvében röviden ismerteti, hogy néhány országban milyen szerepet töltött be az atomenergia 2008-ig
az energiaellátásban. Ezek az ismertetők alapján jól látható, hogy milyen lényeges különbségek vannakaz egyes országok között erről a kérdésről.
http://klimabarat.hu/node/279
1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI
Dicső László: Legyünk büszkék magunkra!
Európai Falumegújítási Díjat kapott Alsómocsolád, "a kiemelkedő minőségű, fenntartható, komplex, akiírás szerinti mottónak megfelelő falufejlesztésért”
http://klimabarat.hu/node/270
AZ EZÉVI TAVASZI ÉS NYÁRI RENDKÍVÜLI IDŐJÁRÁS A SZÖVETSÉG TELEPÜLÉSEITIS ÉRINTETTE. A KÖVETKEZŐ NÉGY ÍRÁSBAN E RENDKÍVÜLI ESEMÉNYEK SORÁN SZERZETT TAPASZTALATOKRÓL KÉSZÍTETT BESZÁMOLÓK OLVASHATÓK:
Rendkívüli esőzések – rendkívüli következmények Szekszárdon
http://klimabarat.hu/node/276
Tatabánya város 2010-es havária összefoglalója
http://klimabarat.hu/system/files/Tatabanya-2010-havaria.pdf
Alsómocsolád és az árvíz
http://klimabarat.hu/system/files/Arviz-2010-Alsomocsolad.pdf
Pomáz - a Dera patak áradása
http://klimabarat.hu/node/277
Klímabarát Hírlevél – 13. szám – 2010 október 2
2. HAZAI HÍREK
OzoneNetwork – Időben az első
Az OzoneNetwork az első magyarországi zöld tévécsatorna, amelyik végre érthetően a lényegről szól.Arról, hogy miért szárad ki, miért olvad el és hova tűnik mindaz, ami több millió év alatt megszületett.A csatorna megmutatja, milyen szórakoztató, leleményes, hihetetlen, katasztrófa- vagy éppen tornádóbiztos
is lehet az élet - egy kicsit zöldebben. Ötleteket ad, használható, akár a mindennapokban alkalmazható
megoldásokat mutat be.
http://klimabarat.hu/node/272
3. KÜLFÖLDI HÍREK
Papp Gabriella: Klímaremény – A szén elleni harc frontvonalában
2007 tavaszán az amerikai Energiaügyi Minisztérium egyik elemzője közzé tett egy jelentést, amely 151új szénerőművet építésnek tervéről szólt. Ez a hír egy tiltakozó mozgalmat indított el, amelynek eredményei reményt adnak a további küzdelemhez.
http://klimabarat.hu/node/273
4. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A TUDOMÁNY
Klíma 21. füzetek 61. szám
Szeptemberben megjelent a „Klíma 21 Füzetek” 61. száma, amelyben a hazai klímaváltozással foglalkozó
tudományos kutatások legújabb eredményekről olvashatunk tanulmányokat. A Hírlevélben az eredményekrövid összefoglalóit tesszük közzé.
http://klimabarat.hu/node/275
5. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS AZ ENERGIA
LED a közvilágításban
A nagyfényerejű LED-ekkel egy teljesen új technológia jelent meg a világítástechnikában, mely töretlenülfejlődik. A gyártók, a kereskedők, az energia hatékonyságot hirdetők egyre több LED-es terméketdobnak a piacra és ezek egyik célzott területe, a nagy darabszámmal rendelkez
ő közvilágítás. Új technológiárólvan szó, ezért a leendő vásárlóknak körültekintően kell mérlegelniük, mielőtt azok alkalmazásáról vagy beszerzésükről döntenek.
http://klimabarat.hu/system/files/LED-a-kozvilagitasban.pdf
6.AZ ÉLŐVILÁG ÉS AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSBilkei Bora: Halálos duó: invazív fajok és a klímaváltozás
Nemcsak a klímaváltozás jelenthet óriási problémát a világban, hanem a felmelegedéssel együtt egyre
nagyobb teret nyerő invazív, agresszív fajok terjeszkedése. A környezeti károk országonként akár 10százalékát is kitehetik a GDP-nek.
http://klimabarat.hu/node/278
7. TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK XII.
Kapitány Gábor és Kapitány Ágnes sorozata
Az empirikus kutatás egyik legfőbb kérdése az volt: milyen stratégiákat használnak válsághelyzetekbenaz egyes személyek; milyen lehetőségek, tartalékok állnak az egyes emberek rendelkezésére ezen helyzetek megoldására? Sorozatunkban a szerzők tartalékképzésről írt gondolatait olvashatják.
A Klímabarát Települések Szövetségének Hírlevele
A korábbi hírlevelek: www.klimabarat.hu/hirlevelek
web: www.klimabarat.hu
e-mail: szovetseg@klimabarat.hu