Üdvözöljük Tatabánya város környezetvédelmi és klímavédelmi honlapján!

Kiírásra Került Tatabánya Környezeti Nev
2012-5-16

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet

 

„KÖRNYEZETI NEVELÉSI PÁLYÁZAT – 2012.”

 

címmel a tatabányai lakosság környezettudatosságának javítása, fejlesztése támogatására

 

 

1. A pályázat célja:

Vissza nem térítendő támogatás nyújtása 2012-ben, a környezettudatosság erősítését célzó akciók, tanulmányi versenyek, rendezvények, legalább három napos nyári tematikus, környezetvédelmi tábor vagy tanítási időben szervezett erdei iskolai programok megvalósításához.

 

A PÁLYÁZAT TELJES TARTALMA LETÖLTHETŐ AZ OLDAL DOKUMENTUMTÁRÁBÓL

Támogatandó célok

Támogatás mértéke

1.                  cél: Környezetvédelmi akciók, rendezvények, felmérések, tanulmányi versenyek megszervezése

Max. 60.000 Ft

pályázatonként

2.                  cél: Legalább három napos nyári tematikus, környezetvédelmi tábor vagy tanítási időben szervezett erdei iskolai program támogatása

Max. 100.000 Ft

pályázatonként

 

 

 

 

 

 



Az IKSZ interaktív kiállítása Tatabányán
2012-5-14

Tatabányára ÉRKEZik AZ iKSZ INTERAKTÍV KÖRNYEZETVÉDELMI KIÁLLÍTÁSA

 

Ingyenesen látogatható, interaktív környezetvédelmi kiállítást rendez az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) május 16 és 19 között Tatabányán, a Fő téren Az Életfa előtt. Az Európai Unió támogatásával, az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósuló kiállítás célja a környezettudatos fogyasztói magatartás ösztönzése, a hulladékképződés megelőzésének hangsúlyozása, valamint a hulladékká vált italos kartondobozok (tejes és gyümölcsleves dobozok) szelektív gyűjtésének és újrahasznosítatásának népszerűsítése. A Tatabánya Önkormányzatának közreműködésével megvalósuló kiállítás öt darab, két méter magas italos kartondobozt formáló installációból áll, amelyek mindegyike gyerekek számára is könnyen érthető, színes és érdekes információkkal látja el a látogatót. A szervezők a város összes általános iskoláját és óvodáját meghívták a kiállításra, ahol a Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület és a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület tárlatvezetést is biztosít a látogató csoportok számára. Természetesen nem csak őket, de a kilátogató családokat is szívesen látják a kiállítás rendezői.

A kiállítást dr. Kancz Csaba Alpolgármester nyitja meg, 16-án szerdán 10h-kor.

 

További információ: www.italoskarton.hu



Bringával a munkahelyre
2012-4-16

Bringázz a munkába – tavasszal is!

 

2012. áprilisában a Magyar Kerékpárosklub szervezésében ismét útjára indult a Bringázz a Munkába Akció.

 

Idén tavasszal is cégek és intézmények nevezhetnek a kerékpározást népszerűsítő versenyre, kategóriánként mérhetik össze teljesítményüket (vállalatok, iskolák méret szerint 5-5 külön csoportban). A részvétel egyének és vállalatok számára is ingyenes, mindössze internetes regisztrációt igényel. Az adatokat a vezetők által kijelölt Bam! felelősök adhatják meg a kampány honlapján (www.bam.hu) 2012. április 16. és május 15. között.

 

A kampányt szervező Magyar Kerékpárosklubbal együttműködő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is támogatja a kerékpározás népszerűsítését. A tárca idén tavasszal is kiírja a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. 2011-ben hat új település, tíz új vállalkozás és intézmény nyerte el a címet. A Kerékpárosbarát Település címmel rendelkező önkormányzatok az Új Széchenyi Terv "Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése" elnevezésű pályázatai bírálatakor többletpontokat kapnak. További előnyt jelent, ha a településen Kerékpárosbarát Munkahely címet nyert vállalkozás is található.

 

Mivel városunk a kezdetektől részt vett a kampányban, és szervezett saját, helyi szintű nyereménysorsolást is, tovább folytatja a kerékpározás népszerűsítését, melyet a városi vállalatok, cégek és iskolák körében is meghirdet.

A városi résztvevők között ismét kisorsolásra kerül 5 értékes ajándékcsomag.

Bővebb információ: Oláh András, klima@tatabanya.hu



együtt Értetek alkotói pályázat 2012
2012-4-11

’Együtt értetek’

Alkotói pályázat

Az alkotói pályázatra a Nyitott Kapuk rendezvénysorozat során megismert egyes szolgáltatókról és tevékenységükről várunk egyéni képzőművészeti alkotásokat (bármilyen technikával).

A legjobb alkotások díjazásán túl a szolgáltatók a saját témakörükben beküldött pályamunkákat különdíjakkal jutalmazzák.

 

A pályázatok beküldési határideje: 2012. május 18. péntek, 12h.

(Cím: Polgármesteri Hivatal: 2800. Tatabánya, Fő tér 6. fsz. 10. iroda).

 

Az alkotások témájaként választható szolgáltatók:

 

·        MÁV-START Zrt.

·        Északdunántúli Vízmű Zrt.

·        AVE Tatabánya Zrt.

·        Tatabánya Erőmű Kft.

·        Tatabánya Városi Rendőrkapitányság

·        KEM-i Katasztrófavédelmi Igazgatóság

·        KEM-i Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

·        Tatabányai Múzeum

·        Edutus Főiskola

·        Komtávhő Zrt.

 



2012-ben is Elindul a Nyitott Kapuk Rend
2012-4-6

12 szervezet látványos összefogása a tatabányai Nyitott Kapuk rendezvénysorozaton

 

 

 

Az idei Nyitott Kapuk rendezvénysorozat szakmai kiállítása április 11-12-én, szerdán és csütörtökön lesz az Edutus Főiskolán. A programban a tatabányai szolgáltatók mellett a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek képviselői adnak tájékoztatást tevékenységükről az odalátogató óvodai és iskolai csoportoknak.

 

A kiállítást megelőzően szerdán 8:30-kor sajtótájékoztató lesz a helyszínen, ahol a Főiskola Rektora, Prof. Dr. Bartók István, mint házigazda és Tatabánya Város megnyitója után a szolgáltatókat az idei évben a Tatabányai Rendőrkapitányság megbízott vezetője, Dr. Forrai Zsolt, a civil szervezeteket a Gerecse Barlangkutató és Környezetvédő Egyesület vezetője képviseli rövid összefoglalókkal. Ekkor hirdetik meg az Együtt értetek alkotói pályázatot is. A Tatabányai Polgármesteri Hivatal weboldalán (www.tatabanya.hu) a környezetünk menüpontnál követhető a teljes programsorozat, valamint a résztvevő szolgáltatóról, illetve civil szervezetről szóló összefoglaló gazdagítja az információbázist. Többek között a weboldalon található anyagokból készülhetnek fel a májusi záróversenyre az érdeklődők.

A nyitókiállítást követően a fenti szolgáltatók megnyitják kapuikat az érdeklődő fiatalok előtt. Májusban pedig a résztvevők a három lépcsős rendezvénysorozaton elsajátított ismeretekről a Szabadtéri Bányászati Múzeumban megrendezett interaktív záróversenyen adhatnak számot.

 

A Nyitott Kapuk programban résztvevő tatabányai szolgáltatók:

AVE Tatabánya Zrt.; Északdunántúli Vízmű Zrt.; Tatabánya MJV Rendőrkapitánysága, Tatabánya Erőmű Kft., MÁV-START Zrt.; Tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeum, KEM-i Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Népegészségügyi Intézete, KEM-i Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

Környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek:

MTESZ KEM Szervezet, Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület, Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület, Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület

 

A programsorozat támogatója a Komtávhő Zrt. és az Edutus Főiskola



Tatabánya is csatlakozik a Föld Órájához
2012-3-28

Ismét sötétségbe borul a világ! Március 31-én újra WWF Föld Órája. A világ legnagyobb civil kezdeményezéséhez több mint 1,8 milliárd ember csatlakozott már, de nem csak a magánszemélyek feladata bolygónk védelme. A környezettudatos vállalatok is jó példát mutathatnak és erőforrást is spórolhatnak. Magyarországon eddig 68 település, 246 intézmény és 3021 magánszemély csatlakozott.

 

A WWF Föld Órája célja az egy óra sötétségen túl az, hogy a közös akció keretében felhívjuk a figyelmet korunk egyik legégetőbb problémájára, a globális éghajlatváltozásra és a túlzott energiafelhasználásra. Nem az egy óra alatt elért fogyasztás-csökkentésről szól az akció, hanem az energia fogyasztás hosszú távú csökkentéséről és optimalizásálásáról.

 

"Az emberektől azt kérjük, hogy a mindennapjaikban tegyenek vállalható lépéseket a környezetünk védelméért. Hasonló gondolatot szeretnénk elültetni a vállalatoknál is, hisz ma már egy hosszú távon gondolkodó, felelős gazdasági szereplőnek törekednie kell arra, hogy működését fenntarthatóbbá tegye." - mondta Figeczky Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

 

2012-ben a WWF Föld Órája arra buzdít, hogy ne csak egy óra erejéig figyeljünk a környezet védelmére. A környezettudatos vállalatok számára erkölcsi és anyagi szempontból is fontos, hogy egész évben figyelmet fordítsanak az energiatakarékosságra.

 

A Föld energiái végesek, és ha pazarló szokásainkon nem változtatunk, saját bőrünkön tapasztaljuk majd a negatív hatásokat.

 

2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszkivilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája az ausztrál helyi akcióból világméretű önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nemcsak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége, hanem hogy hajlandóak tenni is érte.

 

Tatabánya idén is csatlakozik az „Egy óra a Földért” akcióhoz

A világ legnagyobb klímavédelmi eseményén az akcióhoz csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján, idén március 31-én 20:30h-tól egy órára lekapcsolják a világítást.

Tatabánya ebben az évben is csatlakozik a felhíváshoz, jó példát mutatva az ország többi településének! Az akció látványos eleme lesz a Turul szobor díszkivilágításának lekapcsolása szombaton este fél-kilenckor.

Bővebb információ a http://foldoraja.hu/ honlapon érhető el.

 



Lakossági riasztás és tájékoztatás vissz
2012-2-14

Lakossági tájékoztató

 

Figyelem, figyelem!

 

Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett mérőállomás 2012. 02. 13-a óta, a Por (PM10) koncentrációt tekintve a megengedett határértéknél alacsonyabb koncentrációt regisztrált (2012. február 13., 72 μg/ m3, 2012. február 14., 73 μg/ m3), a levegő minősége megfelelő, ezért a város területére vonatkozó riasztást és tájékoztatást visszavonom.

 

Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért köszönöm.

 

Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester



Lakossági tájékoztató Porszennyezésről 2
2012-2-9

Lakossági tájékoztató

 

Figyelem, figyelem!

Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett automata mérőállomás a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél magasabb koncentrációt regisztrált (február 07. kedd - 80 μg/m3, február 08. szerda - 102 μg/m3, február 09. csütörtök - 124 μg/m3), mely az egészségre ártalmas lehet.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő három napban (02. 10 - 02. 12) javulás nem várható.

02. 13-tól kezdődhet meg a lassú javulás.

 

Ezért a város területére vonatkozóan riasztást rendelek el, a riasztás visszavonásig érvényes!

 

A túllépés kezdete 2012. 02. 08. szerda

 

A Por (PM10) élettani hatásai (más, különösen kén-dioxid és szén-hidrogén szennyezőkkel együtt): szem, orr- és toroknyálkahártya irritációt – köhögést, váladékképződést és asztmás rohamokat okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást, illetve kerüljék tartózkodási helyükön a gyakori szellőztetést a további információig.

 

A szennyezőanyag csökkentése érdekében: Kérem a lakosságot a személygépjárművek használatának lehetőség szerinti mellőzését és a tömegközlekedés használatát a talajközeli pormennyiség csökkentése érdekében.

 

A szilárd és olajtüzelésű berendezések használatát kérem mérsékelni, ahol lehetőség van (vegyes tüzelés megoldott), ott kérjük a gáztüzelés használatát a szilárd és olajtüzelés helyett.

 

 

Az elrendelt korlátozást feltétlenül tartsák be lakóhelyünk levegőjének újbóli tisztasága érdekében.

A várható változásokról, a korlátozás feloldásáról, ha a mérési adatok azt alátámasztják, a helyi médiákon keresztül és Tatabánya Város honlapján azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot! Ezért kérem, hogy a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a Tatabányai Televízió adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel!

 

Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért előre is köszönöm.

 

Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester



Lakossági tájékoztató Porszennyezésről
2012-2-8

Lakossági tájékoztató

 

Figyelem, figyelem!

Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett automata mérőállomás a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél magasabb koncentrációt regisztrált (február 07. kedd - 80 μg/m3, február 08. szerda - 102 μg/m3), mely az egészségre ártalmas lehet.

 

Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást rendelek el, a tájékoztatás visszavonásig érvényes!

 

A túllépés kezdete 2012. 02. 07. kedd

 

A Por (PM10) élettani hatásai (más, különösen kén-dioxid és szén-hidrogén szennyezőkkel együtt): szem, orr- és toroknyálkahártya irritációt – köhögést, váladékképződést és asztmás rohamokat okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást, illetve kerüljék tartózkodási helyükön a gyakori szellőztetést a további információig.

 

A szennyezőanyag csökkentése érdekében: Kérem a lakosságot a személygépjárművek használatának lehetőség szerinti mellőzését, a szilárd és olajtüzelésű berendezések használatának csökkentését.

Az elrendelt korlátozást feltétlenül tartsák be lakóhelyünk levegőjének újbóli tisztasága érdekében.

A várható változásokról, a korlátozás feloldásáról, ha a mérési adatok azt alátámasztják, a helyi médiákon keresztül és Tatabánya Város honlapján azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot!

Ezért kérem, hogy a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a Tatabányai Televízió adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel!

 

Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért előre is köszönöm.

 

Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester



Tatabánya Város felhívása "Zöld Ág Díj"
2012-1-9
Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése Tatabánya Város környezet- és természetvédelmében, a környezeti nevelésben kiemelkedő teljesítmény nyújtók iránti tiszteletének és megbecsülésének kifejezése céljából „Zöld Ág” díjat alapított.
(16/2002./ (VI.20.) Kgy. sz. rendelet).

A díj olyan személynek, vagy szervezetnek (civil szervezetnek, alapítványnak stb.) adományozható, aki, illetve amely a környezetvédelem vagy a környezeti nevelés területén a város érdekében kiemelkedő tevékenységet folytatott az elmúlt évben.

A díj adományozására bármely magánszemély vagy szervezet javaslatot tehet.

A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra javasolt személy, szervezet nevét, címét, az elismerni kívánt tevékenység ismertetését.

A javaslatokat 2012. január hó 31. napjáig írásban kell eljuttatni Tatabánya Város Polgármesteréhez (Tatabánya-2800, Fő tér 6.).

A díj az odaítélést tanúsító díszoklevélből, plakettből és pénzjutalomból áll.


Tatabányai Örökbefogadási Program Meghir
2011-12-15

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának

pályázati felhívása

(64/2011. (III. 24.) kgy. sz., VFKB 30/2011. (III. 22.) sz.

és 140/2011. (XII. 06.) sz. határozatai alapján)

 

A tatabányai lakosság környezettudatosságának javítása, fejlesztése tárgyában Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet.

 

Támogatandó cél:

Támogatás mértéke

Tatabánya közterületeinek, zöldterületeinek, környezeti szempontból értékes területeinek „örökbefogadása”, gondozása.

Max. 35.000 Ft

pályázatonként

 

Pályázatot nyújthatnak be:

Tatabányai oktatási intézmények, közintézmények és telephelyeik, civil szervezetek és kisebbségi önkormányzatok.

 

Pályázati feltételek:

A támogatás 15.000 Ft feletti eszköz vásárlására nem fordítható.

A pályázó pályázatával vállalja, hogy telephelye közvetlen környezetét (saját kert, udvar) is tisztán tartja, gondozza!

 

Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek Tatabánya közvetlen természeti, környezeti értékeinek a védelmére épülnek.

 

Közpénz közzétételi nyilatkozatot csak abban az esetben kell benyújtani, ha a közpénz nyilatkozat alapján fennáll összeférhetetlenség.

 

Az örökbe fogadható területek listája a felhívás mellékletét képezi, de megfelelő szakmai indoklással bővíthető.

 

Pályázatok benyújtása:

A pályázatot személyesen, e-mailen, levélben vagy faxon lehet benyújtani a felhíváshoz mellékelt pályázati adatlap és a pályázat kötelező mellékleteinek becsatolásával Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata címére:

2800 Tatabánya, Fő tér 6. fsz. 10. iroda, Fax: 34/515-769; Tel. 34/515-700/315-ös mellék, Mobil: 30/549-2006; klima@tatabanya.hu.

A pályázatok benyújtási határideje: 2012. január 10. kedd.

 

Kérjük, hogy aki elektronikusan küldi be a pályázatot, az eredeti, aláírt dokumentumokat szkennelve küldje be a fenti címre.

 

Az önkormányzat fenntartja azt a jogát, hogy a hiányos, nem kellően kimunkált pályázatokat nem fogadja be.

 

Pályázatok elbírálása: 2012. január 17.

A támogatási döntésről a pályázó írásban kap értesítést, a támogatót indoklási kötelezettség nem terheli.

A nyertes pályázókkal Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatási szerződést köt.

 

A támogatási szerződés megkötésének feltétele:

A támogatási szerződést a döntési értesítő kézhezvételétől számított 60 napon belül meg kell kötni, ennek lejártát követően a támogatási döntés érvényét veszti.

 

Támogatás átutalása:

A megítélt támogatás a támogatási szerződés megkötését követően kerül átutalásra.

 

Támogatásról történő elszámolás:

A nyertes pályázó a támogatás felhasználásáról az alábbi dokumentumok megküldésével kell, hogy elszámoljon:

-         hitelesített számlamásolatok, banki átutalási és kifizetési bizonylatmásolatok megküldésével és az elszámoló lap benyújtásával

-         szakmai beszámoló (max. 2 oldal) elkészítésével.

A szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásának határideje a megvalósított programot követő 30 nap, de legkésőbb 2012. szeptember 30.

 

Tatabánya Város a nyertes pályázók gyakorlati munkáját rendszeresen ellenőrzi!

 

Jelen pályázati felhívás, a pályázati adatlap és a pályázat kötelező mellékleteinek jegyzéke díjmentesen átvehető Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Pályázati és Projekt Irodáján (Tatabánya, Fő tér 6. fsz. 10. iroda), illetve letölthető az önkormányzat honlapjáról (www.tatabanya.hu /környezetünk menüpont).

A pályázattal kapcsolatban egyéb információ kérhető Oláh András klímareferenstől (Tatabánya, Fő tér 6. 10. iroda; Tel: 06-34/515-700/315-ös mellék; Mobil: 06-30/549-2006; klima@tatabanya.hu).

 

Tatabánya, 2011-12-15

 

A pályázati felhívás mellékletei:

-         Pályázati adatlap

-         Közpénz nyilatkozatok

-         Területek listája

-         Elszámoló lap



Hazánk Környezeti Állapota 2010-ben
2011-12-8
A dokumentum hazánk környezeti állapotát mutatja be, letölthető a dokumentumtárból


Porszennyezettségi tájékoztatás visszavo
2011-11-22
Lakossági tájékoztató visszavonása Figyelem, figyelem! Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett mérőállomás 2011. 11. 19., szombat óta, a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél alacsonyabb koncentrációt regisztrált (2011. november 19., 59 μg/ m3, 2011. november 20., 40 μg/ m3, 2011. november 21., 40 μg/ m3), a levegő minősége megfelelő, ezért a város területére vonatkozó tájékoztatást visszavonom. Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért köszönöm. Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester


Az oldal dokumentumtárából letölthetőek
2011-11-21


Lakossági Tájékoztató Porszennyezésről
2011-11-17
Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem!Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett automata mérőállomás a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél magasabb koncentrációt regisztrált (november 15. kedd - 95 μg/m3, november 16. szerda – 95,5 μg/m3), mely az egészségre ártalmas lehet. Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást rendelek el, a tájékoztatás visszavonásig érvényes! A túllépés kezdete 2011. 11. 15. kedd A Por (PM10) élettani hatásai (más, különösen kén-dioxid és szén-hidrogén szennyezőkkel együtt): szem, orr- és toroknyálkahártya irritációt – köhögést, váladékképződést és asztmás rohamokat okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást, illetve kerüljék tartózkodási helyükön a gyakori szellőztetést a további információig. A szennyezőanyag csökkentése érdekében: Kérem a lakosságot a személygépjárművek használatának lehetőség szerinti mellőzését, a szilárd és olajtüzelésű berendezések használatának csökkentését.Az elrendelt korlátozást feltétlenül tartsák be lakóhelyünk levegőjének újbóli tisztasága érdekében.A várható változásokról, a korlátozás feloldásáról, ha a mérési adatok azt alátámasztják, a helyi médiákon keresztül és Tatabánya Város honlapján azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot!Ezért kérem, hogy a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a TTV adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel! Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért előre is köszönöm. Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester


2011-es Környezeti Nevelési Konferencia
2011-11-15
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MTESZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezet meghívja Önt és érdeklődő kollegáit a Tudomány Napjához kapcsolódó hagyományos rendezvényére, melynek címe: „A hazai klímapolitika és a környezeti fejlesztések összefüggései az oktatással” A konferencián való részvétel térítésmentes. Helyszín:                                Árpád Hotel, Tatabánya, Fő tér 20., I. em., Árpád teremIdőpont:                                 2010. november 18. péntek  900 óra Jelentkezni lehet a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével.MTESZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezet, 2800 Tatabánya, Kossuth L. u. 106.Tel./fax: 34/311-950, Tel: 34/312-585, e-mail: takacs@mtesz.hu, info.tatabanya@mtesz.hu  Várjuk szíves érdeklődését! Program: 830-900             Regisztráció900-910             Megnyitó                        Schmidt Csaba polgármester, Tatabánya Megyei Jogú Város910-1030               Biztonságos és fenntartható energiaellátásBencsik János Államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Klíma- és Energiaügyekért Felelős Államtitkárság1030-1040            Kávészünet
1040-1200            Az Edutus Főiskola innovációi, energetikai oktatási tervei, a zöld egyetemmé válás tervei, hallgatók toborzása

                        Prof. Dr. Bartók István rektor, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája

1200-1210         Kávészünet
1210-1240         A víz, mint érték, a vízmű fejlesztési tervei, a lakossággal és az intézményekkel kapcsolatos kommunikációja
                        Dr. Jelen Tamás Vezérigazgató, Északdunántúli Vízmű Zrt.
1240-1310         A Vértes Volán Zrt. fejlesztési tervei, a lakossággal és az intézményekkel kapcsolatos kommunikációja
                        Németh Tamás Vezérigazgató, Vértes Volán Zrt.1310                 Ajándéksorsolás a jelenlévő résztvevők között1320                 A konferencia zárása, szendvicsebéd


Tatabányán a Paksi Atomerőmű Tájékoztató
2011-11-8
Tatabányára érkezik a Paksi Atomerőmű tájékoztató kamionjaHogyan működik az atomenergia? Mi lenne, ha nem létezne a Paksi Atomerőmű? Hogyan őrizhetjük meg egészséges környezetünket gyermekeink, unokáink számára úgy, hogy ne kelljen áramhiánnyal küszködnünk, vagy a mainál jóval magasabb villanyszámlát fizetnünk?Ezekre és még további izgalmas kérdésre is választ kaphat, ha meglátogatja a Paksi Atomerőmű interaktív kiállítását. Az MVM Csoport, a Paksi Atomerőmű tájékoztató kamionjában személyesen is kipróbálhatja, hogyan nőne a villamos energia ára és a környezetterhelés, ha csökkentené a legolcsóbb és legtisztább áramot előállító atomerőmű teljesítményét. Megtudhatja, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett működik a paksi erőmű, s tájékozódhat az olcsó és tiszta atomenergia hosszú távú alkalmazásával kapcsolatos tervekről. Időpontok és Helyszínek:2011. november 14 – 2011. november 17., hétfő – csütörtök (8-12h és 13-17h között)Megyeháza előtti parkoló, Tatabánya, Fő tér 4-6. 2011. november 18-19. péntek-szombat (8-12h és 13-17h között)Edutus Főiskola „A” épület parkolója, Tatabánya, Stúdium tér 1.Szimulátorunkon Ön is irányíthatja az atomerőművet, láthatja, hogyan drágulna az áram és hogyan nőne Magyarország károsanyag-kibocsátása, ha nem lenne atomerőmű;-    Megnézheti filmünket az atomerőmű működéséről és az atomenergiáról;-    Interaktív kiállításunkon megismerkedhet a világ összes atomerőművével, a közel három évtizede biztonságosan működő Paksi Atomerőmű történetével és jövőjével, a magyar villamosenergia-hálózattal, Paks és környezete élővilágéval;-    Tekerjen egy kört áramfejlesztő kerékpárunkkal, és megtudhatja, mennyit kellene biciklizni ahhoz, hogy megtermelje egy fél órás tévéműsor végignézéséhez szükséges energiát;-    Végül, de nem utolsósorban most minden kérdésére őszinte választ kaphat az atomerőmű szakembereitől.Csoportos jelentkezés, érdeklődés:Papp Ildikó: +36 30 834-746806-1-3292763e-mail: ildiko.papp@mahirkiall.hu


Porszennyezetsségi Tájékoztatás visszavo
2011-11-7
Lakossági tájékoztató visszavonása Figyelem, figyelem! Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett mérőállomás 2011. 11. 06., vasárnap óta, a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél alacsonyabb koncentrációt regisztrált (2011. november 6., 72 μg/ m3, 2011. november 7., 70 μg/ m3), a levegő minősége megfelelő, ezért a város területére vonatkozó tájékoztatást visszavonom. Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért köszönöm. Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester 


Lakossági Tájékoztató Porszennyezésről
2011-11-4
Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem!Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett automata mérőállomás a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél magasabb koncentrációt regisztrált (november 03. csütörtök - 88 μg/m3, november 04. péntek - 103 μg/m3), mely az egészségre ártalmas lehet. Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást rendelek el, a tájékoztatás visszavonásig érvényes! A túllépés kezdete 2011. 11. 03. csütörtök A Por (PM10) élettani hatásai (más, különösen kén-dioxid és szén-hidrogén szennyezőkkel együtt): szem, orr- és toroknyálkahártya irritációt – köhögést, váladékképződést és asztmás rohamokat okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást, illetve kerüljék tartózkodási helyükön a gyakori szellőztetést a további információig. A szennyezőanyag csökkentése érdekében: Kérem a lakosságot a személygépjárművek használatának lehetőség szerinti mellőzését, a szilárd és olajtüzelésű berendezések használatának csökkentését.Az elrendelt korlátozást feltétlenül tartsák be lakóhelyünk levegőjének újbóli tisztasága érdekében.A várható változásokról, a korlátozás feloldásáról, ha a mérési adatok azt alátámasztják, a helyi médiákon keresztül és Tatabánya Város honlapján azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot!Ezért kérem, hogy a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a TTV adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel! Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért előre is köszönöm. Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester


Használt Sütőolaj begyűjtése
2011-10-20
Az oldal dokumentumtárában elérhető a használt sütőolaj begyűjtési helyek listája!


A 2011-es év Autómentes Napi összefoglal
2011-10-14
Autómentes Nap Tatabányán 2011Összefoglaló 

A 2011. évi Autómentes Napon Tatabányán összesen közel 2000 gyermek és felnőtt vett részt.

A Városi Rendőrkapitányság KRESZ totójának legjobb kitöltőit ajándékcsomagokkal jutalmazták.

A rendezvényt záró, több mint 220 főt számláló kerékpáros felvonulás szerencsés nyertesei a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft, az Északdunántúli Vízmű Zrt. és a KEM-i Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv (Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Népegészségügyi Intézete) által felajánlott ajándékokat nyerték.

 

A felvonulást a Tricepsz Triatlon, Kerékpáros és Szabadidősport Egyesület segítette, valamint jelen volt a város többi kerékpáros szervezete is, a Vulkán Tömegsport Egyesület szakosztálya, a Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub, valamint a Drótkalózok csapata is.

 

A Vértes Volán Zrt. nosztalgiabuszait is kipróbálhatták a résztvevők.

A Polgármesteri Hivatal által felajánlott kerékpártárolókat a Német Nemzetiségi ÁMK Széchenyi István Általános Iskola telephelye és a Kertvárosi Óvoda Lila Óvoda telephelye nyerte, mivel létszámarányosan ők hozták el a legtöbb diákot és gyermeket a rendezvényre.

A MÁV-START Zrt. Intercity pecsétje egy kisvonatos utazásra jogosította fel a gyermekeket, de sokan választották a két felállított ugrálóvárat és a trambulint is a felesleges energia levezetésére. Fontos egészségvédelmi és energiafogyasztással kapcsolatos kérdésekkel, feladatokkal ismerkedhettek meg a gyerekek az ÁNTSZ, a MTESZ KEM Szervezet és a Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület standjánál. Az aszfaltrajz-versenyen öt alkotás részesült különdíjban. A Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség játékos sportvetélkedőin pedig idén is rengeteg sportjátékkal ismerkedhettek a résztvevők.

 

A szervezők (Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, a MTESZ KEM Szervezet és a Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség nagy örömmel fogadták az érdeklődők népes körét, és úgy gondolják, hogy a rendezvény elérte a célját, azaz a kerékpáros felvonulással és az élő utca bemutatásán keresztül sikerült felhívni a lakosság figyelmét a motorizáció által okozott városi zsúfoltságra, zajra, levegőszennyezésre és baleseti veszélyekre.

 

A rendezvény további résztvevői és támogatói: Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség, KEM MTESZ Szervezet, Vértes Volán Zrt., FOR-VID Kft. a Plastiroute Csoport tagja, MÁV-START Zrt., KEM-i Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv (Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Népegészségügyi Intézete), Tatabánya Rendőrkapitányság Közlekedési Osztály, Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület, Északdunántúli Vízmű Zrt., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Magyar Olimpiai Bizottság, EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012, Lomi.hu Kft., TRICEPSZ Triatlon, Kerékpáros és Szabadidősport Egyesület, KTE, Vulkán Tömegsport Egyesület, Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub

 A Lomi.hu Kft. nyertesei:Az Ötpróba programsorozatba benevezett iskolák, akik több mint 20 fővel vettek részt a kerékpáros felvonuláson 1-1 kerékpárt kaptak:

Bárdos László Gimnázium

Jókai Mór Általános Iskola

Herman Ottó Általános Iskola

Váci Mihály Általános Iskola

 A Lomi.hu Kft-nél a felvonulás előtt beregisztrált egyéni résztvevők között 4 db kerékpár került kisorsolásra, nyertesek:

Fekete Nóra

Monos Achilles

Keresztes Bence

Lódri Bence

 A Rendőrség KRESZ totójának nyertesei: Alsó tagozat:

1. Bagoly Bence, Kodály Zoltán Általános Iskola

2. Kovács Ádám, Móra Ferenc Általános Iskola

3. Nagy Martin, Jókai Mór Általános Iskola

 Felső tagozat:

1. Teleki Blanka, Árpád Gimnázium

2. Zemplényi Orsolya, Árpád Gimnázium

3. Kovács Tamás Norbert, Kölcsey Ferenc Általános Iskola

 Középiskola:

1. Németh Sándor Kandó Kálmán ÁI, SZI és KK Széchenyi úti telephelye

2. Kovács Roland Kandó Kálmán ÁI, SZI és KK Széchenyi úti telephelye

3. Farkas Dániel Kandó Kálmán ÁI, SZI és KK Széchenyi úti telephelye

 A Tombola fődíjának nyertese, aki egy kerékpárt vihetett haza: 

- Dávid István

 Kerékpártároló a létszámarányosan legtöbb gyermekkel részt vett iskola és óvoda részére: 

- Iskola: Német Nemzetiségi ÁMK Széchenyi István Általános Iskola telephelye

- Óvoda: Kertvárosi Óvoda Lila Óvoda telephelye

 Aszfaltrajz verseny díjazottjai: 
INTÉZMÉNYCSOPORT/OSZTÁLY
Óvodák: 

Kertvárosi Óvoda

Gomba Csoport

Micimackó Óvoda

Micimackó Csoport

Kertvárosi Óvoda

Nap Csoport

  
Iskolák: 

József Attila Általános Iskola

2. C osztály

Jókai Mór Általános Iskola

1. osztály

 


Kerékpáros Felvonulás Tatabányán
2011-9-14
AUTÓMENTES NAP TATABÁNYÁNKERÉKPÁROS FELVONULÁS „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!” Szeptember 22. (csütörtök) 16.30h, Megyeháza előtti parkoló Kerékpáros felvonulás kicsiknek (a parkoló területén) és  

nagyoknak (Megyeháza előtti parkoló – Győri út – Ond Vezér út – 1-es út (SZÜV-ig) – Mártírok útja – Fő tér - Megyeháza előtti parkoló)

 17.00h: Rendezvény zárása, tombolasorsolás a felvonulók között (a fődíj egy kerékpár) PATTANJ BRINGÁRA, HA 

Ø      szeretsz biciklizni

Ø      a sportot választod a semmittevés helyett

Ø      úgy gondolod, két kerék jobb, mint négy

Ø      szeretsz jó társaságban lenni

Ø      a benzingőznél jobban szereted a friss levegőt

Ø      szeretnél részt venni a sorsoláson és egy új bringát nyerni

Ø      egyetértesz azzal, hogy több kerékpárút épüljön Tatabányán

 OTT A HELYED Szeptember 22.-én (csütörtökön) 16.30-kor a Megyeháza előtti parkolóban! Az eseményhez kapcsolódik az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 és a Lomi Kft. által meghirdetett:„Gyere te is biciklivel” Program.  Részletek: www.otproba.hu


Autómentes Nap Tatabányán
2011-9-14
AUTÓMENTES NAP TATABÁNYÁN „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!” Szeptember 22. (csütörtök) 9:00-17:00: Autómentes Nap Tatabányán a Megyeháza előtti parkolóban. Program: 7.00-17.00: Járműforgalom elterelése, a parkoló lezárása10.00: A rendezvény ünnepélyes megnyitója9.00-16.00: Programok az élő utcában: autóbusz-bemutató, sportjátékok, kerékpáros ügyességi verseny és közlekedésbiztonsági teszt(díjazással), ÓVODAGÉP, KRESZ-suli program, közlekedési ismeretek a gyakorlatban, aszfaltrajz verseny (külön díjazással), a kisebbeknek légvár, kisvasút, a nagyobbaknak trambulin (ingyenesen), standok (klímasátor, környezeti, energiahatékonysági és egészségügyi tanácsadás, közlekedési ismeretek)16.00: Eredményhirdetés, nyereménysorsolás16.30: Kerékpáros felvonulás kicsiknek (a parkoló területén) és nagyoknak (Megyeháza előtti parkoló – Győri út-Ond Vezér út – 1-es út (SZÜV-ig) – Mártírok útja – Fő tér - Megyeháza előtti parkoló)17.00: Rendezvény zárása, tombolasorsolás a felvonulók között (a fődíj egy kerékpár) Az eseményhez kapcsolódik az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 és a Lomi Kft. által meghirdetett:„Gyere te is biciklivel” Program. Részletek: www.otproba.hu A legaktívabb iskola és óvoda nyereménye egy-egy kerékpártároló és kerékpár! Rendezők és támogatók: Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség, KEM-MTESZ Szervezet, Vértes Volán Zrt., FOR-VID Kft. a Plastiroute Csoport tagja, MÁV-START Zrt., KEM-i Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv (Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Népegészségügyi Intézete), Tatabánya Rendőrkapitányság Közlekedési Osztály, Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület, Északdunántúli Vízmű Zrt., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Magyar Olimpiai Bizottság, EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012, Lomi Kft., TRICEPSZ Triatlon, Kerékpáros és Szabadidősport Egyesület, KTE, Vulkán Tömegsport Egyesület, Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub, KEM-i Önkéntes Centrum A MÁV-START Zrt. jóvoltából, a jegyváltáskor a forgalmi engedély felmutatásával, a vonatokon díjmentesen lehet közlekedni! A Mobilitási Héthez kapcsolódó rendezvény: VII. TRICEPSZ TRIATLON VÁLTÓ ÉS TATABÁNYAI ÖTPRÓBAA verseny célja: A mozgás népszerűsítése, versenylehetőség biztosítása az iskolai és civil csapatok között (Nevezési díj nincs!)Rendező: TRICEPSZ Triatlon, Kerékpáros és Szabadidősport Egyesület, 2800 Tatabánya, Réti u. 16.Helye és ideje: Tatabányai Sportuszoda, 2011. szeptember 16. (péntek) 14.30 óraRésztvevők: Általános és középiskolás diákok, tanárok, civilek és családokFelvilágosítás, nevezés: Jakabos Ildikó 30/6309-209, jakabos@citromail.hu


Hőségriadó Visszavonása
2011-8-29
Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem!Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy Tatabányán a napi középhőmérséklet a Riasztási (II. fokozat) Szint alá csökkent (22-23 Celsius-fok), Ezért a város területére vonatkozóan a III. és II. fokú hőségriasztást visszavonom. Érvényes: következő tájékoztatásig Ezért kérem, hogy a www.tatabanya.hu honlapot, a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a Tatabányai Televízió adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel! Együttműködésüket a város lakosságának egészségvédelméért előre is köszönöm! 

Tisztelettel: Schmidt Csaba Polgármester  

Tatabánya, 2011-08-29 


Hőségriadó (III: fokozat) 2011.08.24-től
2011-8-23
Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem! Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a KEM Kormányhivatal, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv (ÁNTSZ) Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Intézete tájékoztatása szerint Tatabányán a napi középhőmérséklet legalább 3 napig meghaladhatja a 25 C̊-ot, szerdától a 27 C̊-ot, ami az egészségre ártalmas. Ezért a város területére vonatkozóan2011. 08. 23-ra Készültségi jelzést (II. fokozatú riasztást), 2011. 08. 24-től Riasztást (III. fokozat) rendelek el. A túllépés kezdete 2011. 08. 23., várható vége: 2011. 08. 28. Érvényes: visszavonásig. A hőhullám élettani hatásai: hőstresszt, napszúrást és hőgutát okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást és dolgozást, illetve tartózkodjanak minél többet árnyékban vagy hűvös/klimatizált helyiségekben a további információig. A hőhullám hatásainak csökkentése érdekében az alábbi intézkedéseket tettük: egészségvédelmi ajánlások közzététele a lakosság és az ellátó személyzet körében, igénybe vehető városi klimatizált helyiségek, közintézmények listájának közzététele, villamos áramszolgáltatás és ivóvízellátás zavartalanságának biztosítása Tatabánya területén. Vízosztás Tatabányán, az alábbi helyszíneken lesz 2011. 08. 24-26-ig, 10:00-15:00h-ig:- Fő tér (Spar előtt), - Kertváros (Spar előtt), - Dózsakert Sétáló utca, - Ságvári Endre utca 5. (Smaragd Gyógyszertár előtt) (A tájékoztató dokumentumok megtalálhatóak a www.tatabanya.hu / Környezetünk menüpont Dokumentumtárában.)Kérem, hogy az elrendelt intézkedéseken túl az ajánlásokat feltétlenül tartsák be egészségük védelme érdekében! A várható változásokról, a korlátozás feloldásáról, ha a mérési adatok azt alátámasztják, a helyi médián keresztül azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot!Ezért kérem, hogy a www.tatabanya.hu honlapot, a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a Tatabányai Televízió adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel! Együttműködésüket a város lakosságának egészségvédelméért előre is köszönöm! Tisztelettel: Schmidt Csaba Polgármester


Kapcsold Ki Kampány - Öltözz Zöldbe
2011-6-30
Lezárult az Öltözz zöldbe! verseny
 
Három település nevezett a Kapcsold ki II. ! kampány zöld pólós versenyébe, legutoljára Tatabányán a Bárdos László Gimnázium diákjai és tanárai öltöztek zöldbe, összesen 352-en. Így ők alkották a legnagyobb zöld felületet a települések csatájában. Az Öltözz zöldbe akció lényege az volt, hogy egy adott településen egy időben minél többen vegyenek fel zöld pólót és alkossanak minél nagyobb zöld területet ott, ahol abból kevés van. A tatabányai diákok kitettek magukért, de a dicséret nem csupán őket, hanem az intézményben tanító pedagógusokat is megilleti, hiszen mint kiderült a környezettudatos nevelés nekik is köszönhető. A Bárdos László Gimnázium diákjai év közben is számos energiatakarékossági programban vesznek részt, legyen az verseny vagy közös akció. Gratulálunk nekik, vándorserlegüket június 24-én pénteken Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban zajló zárórendezvényen vehették át, ahol kiállításra került zöld pólós fotójuk is.     


Környezetvédelmi Világnap-Önkéntesség Na
2011-5-29

A Környezetvédelmi Világnap-Önkéntesség Napja-Sportnap 2011.06.05-én vasárnap kerül megrendezésre Tatabányán, a Jubileum Parkban 10-18h között.

A részletes program az oldal dokumentumtárából letölthető.



Ma kezdődik a Zöld Iroda Vándorkiállítás
2011-5-16

2011. május 13. – A KÖVET Egyesület Zöld Iroda Vándorkiállítása Tatabányára érkezik. A Városháza aulájában 2011. május 16-20. között, ingyenesen látogatható majd a kiállítás, amely minta irodasarokkal, ingyenes képzéssel és oktatóanyaggal segíti megismerni a környezet- és emberbarát munkahelyek kialakításának módszereit és előnyeit.

Bővebben, a www.zoldiroda.hu oldalon olvashatunk.



Tatabánya 2010. évi környezeti jelentése
2011-5-4
A jelentés elérhetõ az oldal dokumentumtárában


Környezeti Nevelési Pályázat 2011
2011-3-28
Tatabánya Város 2011. évi Környezeti Nevelési Pályázata letölthető az oldal dokumentumtárából


A Tatabányai Klímakör következő találkoz
2011-3-22

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Tatabányai Klímakör 2011. március 24.-én, csütörtökön 16h-kor tartandó találkozójára.

A találkozó helyszíne Tatabánya Város Polgármesteri Hivatal, első emeleti tanácsterme.

 

A program a dokumentumtárban elérhető



Megjelent a Klímabarát települések 19. h
2011-3-16
A hírlevél letülthető az oldal dokumentumtárából.


Megjelent A Klímabarát Települések 18 Hí
2011-3-3
A hírlevél elérhető az oldal dokumentumtárában!


Lakossági riasztás és tájékoztatás vissz
2011-3-3
Lakossági riasztás és tájékoztatás visszavonása Figyelem, figyelem! Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett két mérőállomás 2011. 03. 02., szerda óta, a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél alacsonyabb koncentrációt regisztrált (2011. március 3., Erdész út – 40,8 μg/ m3, Ságvári út – 36,8 μg/ m3), a levegő minősége megfelelő, ezért a város területére vonatkozó riasztást és tájékoztatást visszavonom. Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért köszönöm. Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester 


Lakossagi levegotisztasagvedelmi riaszt
2011-2-26
A Tájékoztatási fokozat 2011.02.26-tól Riasztási Fokozatba lépett, a megemelkedett porkoncentráció miatt!


Lakossági levegőszennyezettségi tájékozt
2011-2-23
Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem!Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett két automata mérőállomás huzamosabb ideje, a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél magasabb koncentrációt regisztrált (hétfő (február 21.)-80 μg/ m3, kedd (február 22.)-90 μg/ m3, szerda (február 23.) (átlagolt adat) -83,5 μg/ m3), mely az egészségre ártalmas lehet. Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást rendelek el, a tájékoztatás visszavonásig érvényes! A túllépés kezdete 2011. 02. 21. Hétfő A Por (PM10) élettani hatásai (más, különösen kén-dioxid és szén-hidrogén szennyezőkkel együtt): szem, orr- és toroknyálkahártya irritációt – köhögést, váladékképződést és asztmás rohamokat okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást, illetve kerüljék tartózkodási helyükön a gyakori szellőztetést a további információig. A szennyezőanyag csökkentése érdekében: Kérem a lakosságot a személygépjárművek használatának lehetőség szerinti mellőzését, a szilárd és olajtüzelésű berendezések használatának csökkentését.Az elrendelt korlátozást feltétlenül tartsák be lakóhelyünk levegőjének újbóli tisztasága érdekében.A várható változásokról, a korlátozás feloldásáról, ha a mérési adatok azt alátámasztják, a helyi médiákon keresztül azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot!Ezért kérem, hogy a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a TTV adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel! Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért előre is köszönöm.Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester 


Megjelent a klímabarát hírlevél 17. szám
2011-2-17


LAkossági tájékoztató visszavonása
2011-2-4
Lakossági tájékoztató visszavonása Figyelem, figyelem! Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett két mérőállomás 2011. 02. 01., kedd óta, a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél alacsonyabb koncentrációt regisztrált (2011. február 1., Erdész út – 67 μg/ m3, Ságvári út - 62 μg/ m3), a levegő minősége megfelelő, ezért a város területére vonatkozó tájékoztatást visszavonom. Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért köszönöm. Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester 


A legszennyezettsegi hatarertektablazat
2011-2-1


Lakossagi Tajekoztato legszennyezettsegr
2011-1-31
Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem!Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett két automata mérőállomás huzamos ideje, a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél magasabb koncentrációt regisztrált (péntek (január 28.)-76 μg/ m3, szombat (január 29.)-145 μg/ m3 , vasárnap (január 30.)-99 μg/ m3, hétfő (január 31.) (átlagolt adat) -98,8 μg/ m3), mely az egészségre ártalmas lehet.Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást rendelek el, a tájékoztatás visszavonásig érvényes! A túllépés kezdete 2010. 01. 28. Péntek A Por (PM10) élettani hatásai (más, különösen kén-dioxid és szén-hidrogén szennyezőkkel együtt): szem, orr- és toroknyálkahártya irritációt – köhögést, váladékképződést és asztmás rohamokat okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást, illetve kerüljék tartózkodási helyükön a gyakori szellőztetést a további információig. A szennyezőanyag csökkentése érdekében: Kérem a lakosságot a személygépjárművek használatának lehetőség szerinti mellőzését, a szilárd és olajtüzelésű berendezések használatának csökkentését.Az elrendelt korlátozást feltétlenül tartsák be lakóhelyünk levegőjének újbóli tisztasága érdekében.A várható változásokról, a korlátozás feloldásáról, ha a mérési adatok azt alátámasztják, a helyi médiákon keresztül azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot!Ezért kérem, hogy a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a TTV adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel! Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért előre is köszönöm.Tisztelettel: Schmidt Csaba polgármester


A Klímabarát Települések 16. hírlevele a
2011-1-27


A Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesüle
2011-1-24

A Klímakör február 10-én tartja soros közgyûlését.

a program itt olvasható.

Meghívó Szeretettel meghívunk minden tagot és érdeklõdõt a Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület közgyûlésére 
Helyszín:
Tatabánya Város Polgármesteri Hivatala, I. em. Tanácsterem

Idõpont:
2011. február 10, Csütörtök, 16:00h
 

A Közgyûlés napirendje:
 

1./ Beszámoló az elmúlt idõszak eseményeirõl, és a következõ idõszak feladatairól, 2011-es programterv összefoglalása

2./ Egyesületi titkár és felügyelõ-bizottsági tag választása, bejegyzési cím változtatása, alapszabály módosítása

3./ A 2011-es tagdíjak befizetése

4./ Az egyesület honlapjának kezelése

5./ Egyebek

  A Közgyûlés amennyiben nem határozatképes, úgy 16:30 percre újra összehívásra kerül változatlan napirenddel és helyszínnel. Az újból összehívott Közgyûlés a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes!
Feltétlenül számítunk az egyesületi tagok megjelenésére! 
Boda Andrásné
elnök Tatabánya 2011-01-18



A Tatabányai Klímakör januári találkozój
2011-1-6
A találkozó menetrendje itt olvasható.


Klímabarát Hírlevél 15. száma
2010-12-28
Honlapunk dokumentumtárában már olvasható a Hírlevél 15. száma


Megjelent a 14. Klímabarát Hírlevél
2010-11-29
A hírlevél letölthető honlapunk dokumentumtárából!


Sikeres Bringások Tatabányán 2010 őszén
2010-11-9

A környezetbarát és fenntartható közlekedés népszerűsítése érdekében a Magyar Kerékpárosklub 2010. őszén is meghirdette a „Bringázz a Munkába!” kampányt.

 

Tatabánya Város ismét csatlakozott a kampányhoz, mely október végén zárult.

 

Mivel városunk az elmúlt években nagyszámú résztvevővel indult a kampányban, és szervezett saját, helyi szintű nyereménysorsolást is, tovább folytatja a kerékpározás népszerűsítését, melyet a városi vállalatok, cégek és iskolák körében is meghirdetett.

 

A városi résztvevők között ismét kisorsolásra került 5 ajándékcsomag.



A Tatabányai Klímakör következő találkoz
2010-11-8

MEGHÍVÓ

Tisztelettel értesítünk minden érdeklődőt, hogy a Klímakör KHE legközelebbi találkozóját 2010. november 11.-én, csütörtökön 16 h-tól tartjuk A Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácstermében Levezető: Takács Zsuzsanna Napirendi pontok:

1./ Beszámoló az elmúlt időszak eseményeiről

2./ Panel felújítási konferencia tapasztalatai3./ Helyi kiskereskedők és termelők az önellátás érdekébenMagyar Attila bemutatkozása4./ Iskolai előadásokon való részvétel, a MÜTF-ön való szereplés, időpont egyeztetések5./ Pályázati ajánlások6./ Következő időszak feladatai és a következő találkozó időpontjának kijelölése7./ Egyebek Mindenkit szeretettel várunk!  


A Klímabarát Települések 13. Hírlevele
2010-10-28
Megjelent a Klímabarát Települések Szövetsége 13. Hírlevele, mely oldalunk dokumentumtárában elérhető.


A 2010-es Európai Mobilitási Hét És Autó
2010-10-7
A 2010-es Európai Mobilitási Hét És Autómentes Nap versenyeinek és pályázatának eredményeit az oldal dokumentumtárában olvashatják!


Megjelent a Klímabarát Települések Szöve
2010-9-21

KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL – 12. szám – 2010. szeptember
http://klimabarat.hu/node/254

A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László, Gyökér Róbert, Jávor Ferenc, Leidinger Dániel.
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a szovetseg@klimabarat.hu címen.
Kérjük, küldje tovább a linket (http://klimabarat.hu/node/254), ha érdekesnek találta a hírlevelet!

ATOMENERGIA ÉS TÁRSADALMI FELELŐSSÉG
Az éghajlatváltozás és a fosszilis energiaforrások szűkössége miatt újra megélénkült az érdeklődés az atomenergia iránt. Az új erőművek építését és a régiek bővítését azonban nem előzte meg egy olyan társadalmi vita - több mint két évtizeddel Csernobil után -, amely az ezzel kapcsolatos aggodalmakat eloszlatta volna. Ezért a Hírlevélben elindítunk egy az atomenergiával kapcsolatos vitát. Gere Kiss Zsolt vitaindító írása után közöljük Pázmándi Tamásnak, a Magyar Nukleáris Társaság alelnökének véleményét és a szerző arra adott válaszát. Ezt követően Varga István, volt gazdasági miniszter, hozzászólása olvasható. A vitához további hozzászólásokat várunk, amelyeket a szerkesztőség részben vagy egészében a hírlevél további számaiban fog megjelentetni, abban a reményben, hogy ebben a mindannyiunk életét és jövőjét érintő kérdésben jobban megértjük majd egymást.

Gere Kiss Zsolt: Atomenergia: áldás vagy átok?
http://klimabarat.hu/node/248

Dr. Pázmándi Tamás: Atomenergia: megvalósítható és szükséges
http://klimabarat.hu/node/255

Gere Kiss Zsolt: Válasz a Magyar Nukleáris Társaság cikkére
http://klimabarat.hu/node/256

Varga Istán: Atomenergia: Igen? Nem? Milyen mértékben?
http://klimabarat.hu/node/257

1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI
Elkészült a Hegyvidéki Éghajlatváltozási Stratégia
A Hegyvidéki Éghajlatváltozási Stratégia számos elemében különbözik az MTA Szociológiai Kutatóintézet közreműködésével 2007-ben elkészült és a képviselőtestületek által elfogadott stratégiáktól (Tatabánya, Pomáz és Hosszúhetény), mivel az elmúlt két évben több olyan fontos esemény történt, amelyek a helyi szintű stratégákban már figyelembe kell venni. A Hírlevélben a vezetői összefoglaló, a Hegyvidék honlapján pedig a Stratégia teljes szövege elolvasható.
http://klimabarat.hu/node/265

2. HAZAI HÍREK
Nagy család kis lábnyom
Az ország tíz településén tart "Klímabarát háztartás" képzést a GreenDependent Egyesület, illetve ősztől egy fél évig tartó, interneten lebonyolításra kerülő versenyt is indít, melynek során a résztvevő családok fogyasztásukat mérik, energiát takarítanak meg és kreatív feladatokat oldanak meg.
http://klimabarat.hu/node/262

Gleccserolvadás és hűtőszekrény
Gödöllőn 2009 októberében megalakult a klíma-klub. Mivel a kezdeményezés eddigi tevékenysége sikeresnek bizonyult, a klub a jövőben is működni fog, a következő beszámoló tevékenységüket mutatja be.
http://klimabarat.hu/node/259

3. KÜLFÖLDI HÍREK
Budai-Szöllősi Szabina: Az alkalmazkodó városok első világkonferenciája
Az „Alkalmazkodó Városok 2010” világkonferencia lehetővé tette az információcserét, az ismeretszerzést, az együttes munkát, amelynek célja egy olyan politika kidolgozása, amely elősegíti, hogy megoldható legyen a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás a városok és az önkormányzatok számára.
http://klimabarat.hu/node/263

4. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A TUDOMÁNY
Vida Gábor: Nyilvánvaló tények és nyakatekert magyarázatok
Egyre nehezebb kibúvót találni az éghajlat változása és az ehhez hozzájáruló emberi/társadalmi tevékenység felelőssége alól. A kevesek által követhető, bonyolult kölcsönhatások vizsgálata során találhatunk speciális modelleket, olyan összefüggéseket, melyekben az emberi tevékenység (főleg a szén-dioxid kibocsátás) hatása elhanyagolható, de a tények ennek ellentmondanak
http://klimabarat.hu/node/260

Botos Barbara: Globális éghajlatváltozás – ahogyan James E. Hansen látja
"Egyre nagyobb a szakadék aközött, hogy a tudomány mit tud a globális éghajlatváltozásról, valamint a közvélemény és a döntéshozók tájékozottsága között." (Hansen)
http://klimabarat.hu/node/258

James Hansen: Unokáim viharai - könyvismertető
James E. Hansen, a világhírű klímakutató, új könyvében kifejti, hogy az unokái iránt érzett felelősség miatt a tudományos munkája mellet a politikai tevékenységét is egyre fontosabbnak tartja. Ebből az érzésből merített erőt könyve megírásához is, melyet az emberiség közös vezérelvének tart még akkor is, ha korunkban az ilyen eszméket gyakran kigúnyolják.
http://klimabarat.hu/node/267

Az elmúlt évtized volt a legmelegebb - állapították meg tudósok az elmúlt évtized adatainak feldolgozása alapján (NOAA)
„Az éghajlat helyzete 2009” jelentés által használt tíz éghajlati indikátor mind ugyanazt mutatja: a tudományos bizonyíték arra, hogy Földünk melegszik, félreérthetetlen. 48 ország 160 kutatócsoportjának több mint 300 tudósa közreműködésével készült jelentés bizonyítja, hogy a feljegyzések szerint az elmúlt évtized volt a legmelegebb, és hogy a Föld már 50 éve melegszik.
http://klimabarat.hu/node/264

5. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A VÍZ
Molnár Géza: A Sajó árvize Felsőzsolcánál "képekben"
A szerző jelen írásában megkísérli néhány ábra segítségével megjeleníteni milyen körülmények játszottak közre Felsőzsolca árvíz-katasztrófájában.
http://klimabarat.hu/system/files/Molnar_Geza_Sajo_arviz_Felsozsolca.pdf

6. TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK XI.
Kapitány Gábor és Kapitány Ágnes sorozata
Az empirikus kutatás egyik legfőbb kérdése az volt: milyen stratégiákat használnak válsághelyzetekben az egyes személyek; milyen lehetőségek, tartalékok állnak az egyes emberek rendelkezésére ezen helyzetek megoldására? Sorozatunkban a szerzők felkészülésről írt gondolatait olvashatják.
http://klimabarat.hu/node/266

= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
A Klímabarát Települések Szövetségének Hírlevele
A korábbi hírlevelek: www.klimabarat.hu/hirlevelek
web: www.klimabarat.hu
e-mail: szovetseg@klimabarat.hu
= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =


Szemétgyűjtési akció Tatabányán
2010-9-20

A Tatabánya városi illegális hulladéklerakók felszámolását a Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület és a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület egy nyilatkozattal támogatta. Ennek keretében a város 2010-09-25-én szombaton 09-13h-ig egy szemétgyűjtési akciót szervez Tatabányán, a Kórház mögötti patak mentén.

Találkozás a Kórház utcájának (Turul utca) végén lesz 09h-kor a Dubnik Patak hídjánál és a Galla patakig tervezik a gyűjtést.



Elindult a Bringával a Munkahelyre akció
2010-9-20
A Mobilitási Hét teljes időtartama alatt 2010. szeptember 16-22. között ingyenes a kerékpárszállítás a MÁV-START Zrt. és a GySEV Zrt. vonalain, azokon a járatokon, ahol egyébként van kerékpár-szállítási lehetőség. A kedvezmény igénybe vételéhez díjmentes kerékpárjegyet kell váltani a pénztáraknál. Forgalmival a vasútra! – akció. Az Európai Autómentes Napon, 2010. szeptember 22-én a MÁV-START Zrt. és a GySEV Zrt. járatain a forgalmi engedély felmutatásával ingyen lehet utazni, regisztrációs jegy váltása nélkül. A feláras vonatokon a kedvezmény a menetjegyre vonatkozik, hely- és pótjegy váltása tehát kötelező. Az őszi „Bringázz a munkába!” akció is a Mobilitási Hét első napján startolt. A szervező Magyar Kerékpárosklub egy ötlettárat állított össze, mely az oldal dokumentumtárában megtalálható.A bringázz a munkába akció kiírása és elérhetőségei a korábbi éveknek megfelelően a www.bringazzmunkaba.hu honlapon található! Tatabánya Város az őszi fordulóban is 5 ajándékcsomagot sorsol ki a városi résztvevők között.


Mobilitasi Het Automentes Nap Tatabanyan
2010-9-16

Tatabánya Városa 2010-ben is megrendezi a Mobilitási Hét Autómentes Nap rendezvénysorozatát, melynek részletes programja megtalálható a honlap dokumentumtárában.

A rendezők mindenkit szeretettel várnak!



A Tatabányai Klímakör következő találkoz
2010-8-26
Tisztelt érdeklődők és Klímakör tagok! 

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy a legközelebbi találkozónk

2010. augusztus 26-án csütörtökön 16 h-kor lesz a Polgármesteri Hivatal első emelet tanácstermében. Napirendi pontok: 

1./ Mi történt a nyáron?

Tagsági beszámoló az üdülési időszak tapasztalatai alapján

2./ Hogyan állunk a multi cégek találkozójának szervezésével?

Oláh András tájékoztatója

3./ Fűtéskorszerűsítés

Észrevételek a legújabb pályázattal kapcsolatban

4./ Guzmics Eszter ötlete, egy köztéri ivókút felállításáról

5./ Egyebek

A legközelebbi találkozó, illetve programok időpontjának egyeztetése

 


Lakossági Tájékoztató
2010-7-21
Figyelem, figyelem! Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy az ÁNTSZ Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Intézet tájékoztatása szerint Tatabányán a napi középhőmérséklet legalább 3 napig meghaladhatja a 25 C̊-ot, ami az egészségre ártalmas. Ezért a város területére vonatkozóan Készültségi jelzést (II. fokozatú riasztást) rendelek el. A túllépés kezdete 2010. 07. 21. Érvényes: 2010. 07. 24-ig.


A Hőségriadó visszavonásra került
2010-7-19

Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem!   

Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy Tatabányán az UV-index a Tájékoztatási Szint alá csökkent (5-6,9), Ezért a város területére vonatkozóan a tájékoztatást visszavonom. Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy Tatabányán a napi középhőmérséklet a Riasztási Szint alá csökkent (22-25 Celsius-fok), Ezért a város területére vonatkozóan a riasztást visszavonom.  

Érvényes: következő tájékoztatásig  Ezért kérem, hogy a www.tatabanya.hu honlapot, a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a TKTV adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel! 

Együttműködésüket a város lakosságának egészségvédelméért előre is köszönöm!   

Tisztelettel: Schmidt Csaba Ügyvezető Alpolgármester  

               Tatabánya, 2010-07-19



A Hőségriadó Visszavonásig érvényes
2010-7-15
Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem!Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy az ÁNTSZ Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Intézet riasztása szerint Tatabányán a napi középhőmérséklet legalább 3 napig meghaladja a 25 C̊-ot, ami az egészségre ártalmas. Ezért a város területére vonatkozóan Készültségi jelzést (II. fokozatú riasztást) rendelek el. A túllépés kezdete 2010. 07. 11. Érvényes: Visszavonásig A hőhullám élettani hatásai: hőstresszt, napszúrást és hőgutát okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást és dolgozást, illetve tartózkodjanak minél többet árnyékban vagy hűvös/klimatizált helyiségekben a további információig. A hőhullám hatásainak csökkentése érdekében az alábbi intézkedéseket tettük: egészségvédelmi ajánlások közzététele a lakosság és az ellátó személyzet körében, igénybe vehető városi klimatizált helyiségek, közintézmények listájának közzététele, villamos áramszolgáltatás és ivóvízellátás zavartalanságának biztosítása Tatabánya területén. Kérem, hogy az elrendelt intézkedéseken túl az ajánlásokat feltétlenül tartsák be egészségük védelme érdekében!


10. klímabarát Hírlevél
2010-6-10
KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL – 10. szám – 2010. június
http://klimabarat.hu/node/243 A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László, Gyökér Róbert, Jávor Ferenc, Leidinger Dániel.
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a szovetseg@klimabarat.hu címen.
Kérjük, küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet!1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI
Sólyom László volt a Klímabarát Települések 4. konferenciájának vendége
A konferenciáról a Hírlevél különszámában számoltunk be.
http://klimabarat.hu/kulonszamOrbán Éva: Klímabarát települések találkozója Tatabányán
A tatabányai konferencia kapcsán Orbán Éva (vecsési környezetvédelmi referens) írása megjelent a város honlapján és a Vecsési tájékoztató kiadványban.
"Az információk átörökítési láncolata megszakadt, így a falusiak védekező, alkalmazkodó, túlélési „hagyománya” elvesző félben van. Mindezek következményei beláthatatlanok egy krízishelyzetben, természeti-, időjárási katasztrófa esetén. Szükség lenne egy vecsési klímakör megalakulására..."
http://klimabarat.hu/node/241Csapák Alex: Néhány szó a pomázi csapadékvíz-hasznosítás fejlesztése érdekében
A csapadékvíz hasznosítása kapcsán azonban fontosnak érzem felhívni a város figyelmét az egykori házi szennyvízelhelyező létesítmények átalakításának a lehetőségére. A közcsatornázás fejlődése nyomán feleslegessé váló házi szennyvízelhelyező létesítményeket az esetek jelentős részében át lehetne alakítani csapadékvíz-gyűjtő ciszternákká – még akkor is, ha valamely okból kifolyólag ezeket korábban nem sikerült vízzáró kivitelben elkészíteni.
http://klimabarat.hu/node/2422. HAZAI HÍREK
Kajner Péter: A fenntarthatóság előörsei
A legelesettebb, kilátástalan helyzetben lévő közösségekben is van lehetőség a kiutat megtalálni, ha az elkötelezettség, tudás, akaraterő megmozdul a közösségért. A résztvevők sürgették a tájkímélő termeléssel, a vidéki közösségek újraélesztésével, a mezőgazdasági termékek alternatív értékesítésével foglalkozó és más hasonló tevékenységet végző szervezetek együttműködését, közös fellépését.
http://klimabarat.hu/node/240Bozsó Brigitta: Éghajlatváltozási stratégia Gyöngyösön
A projekt megtervezésénél egyik fő cél az volt, hogy a dokumentum ne „íróasztal melletti” módszerrel, hanem alapos adatgyűjtéssel és széleskörű társadalmi bevonással készüljön. Egy gyakorlatban alkalmazható, hatékony stratégia sikere nagymértékben azon múlik, hogy az minél részletesebb, jellemző, helyi alapadatokra épüljön.
http://klimabarat.hu/node/222Önkormányzatok csökkenő energiafelhasználással
Az európai Display kampány 2004-ben indult azzal a céllal, hogy a programhoz csatlakozó önkormányzatok épületeiben radikálisan lecsökkenjen az energiafelhasználás és vízfogyasztás, így a kibocsátott káros anyag szintje
http://klimabarat.hu/node/2213. KÜLFÖLDI HÍREK
Budai-Szöllősi Szabina: Klímavédelem Heidelberg városában
Heidelberg már kétszer kapta meg a „Fenntartható európai város” díjat. Heidelberg az első klímvédelmi koncepcióját 1992-ben készítette el. A cél egy „cselekvésorientált közösség” létrehozása volt. Ebben együttműködik az önkormányzat, a lakosok és a különböző ágazatok is. 2007-ben egy, az egész városra kiterjedő kampányt indítottak „A klíma védelmet keres Heidelbergben” címmel.
http://klimabarat.hu/node/219Zólyomi Ágnes: A klímaváltozás hatása az alpesi növényekre
A Közép-Európai Alpok érzékenyebb régióiban például a globális felmelegedés eredményei különösen hangsúlyosak számos környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is (mezőgazdaság, turizmus, víz és energia készletek, helyi biodiverzitás). Ezen a területen a klímaváltozás talán a páratlan és rendkívül érzékeny alpesi ökoszisztémát érinti a legkomolyabban,
http://klimabarat.hu/node/2254. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A TUDOMÁNY
Alapvető szemléletváltásra van szükség
Alapvető társadalmi szemléletváltást tartanak fontosnak a környezetünkről való gondolkodásban a Fiatal Kutatók Testületének tagjai, akik a környezeti jövőképhez, valamint a klímabiztonsághoz kapcsolódó kérdésekről szóló szakmai beszélgetésen vettek részt az MTA elnökének meghívására az Akadémián.
http://www.mta.hu/?RDCT=5de8f80eb10dc589f850Zágoni Miklós állásfoglalása
Az IPCC Nemzeti Bizottsága Állásfoglalását az előző hírlevélben közöltük http://klimabarat.hu/node/209. Az alábbiakban olvasható a szerző ehhez írt reflexiója, amit szerkesztőségünkhöz is eljuttatott.
http://klimabarat.hu/node/2275. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A HELYI CSELEKVÉS
Gyökér Róbert: Válaszúton
Jelen írás amellett érvel, hogy a válsághelyzeteknek leginkább kiszolgáltatott térségeken belül ezek a válaszok elsősorban a lokális kisközösségek szintjén keresendők, azon belül is egy olyan szemléletmód elsajátításán keresztül, mely a hangsúlyt az élelmiszer-önellátásra helyezi.
http://klimabarat.hu/node/220Tóth Ferenc: Ültessünk diófát!
Helyezzük vissza a diót evilági életünk mindkét kapujába őrnek, a két kapu között pedig oltalmazónknak, hisz a legnagyobb melegben is védi a talajt a kiszáradástól, az embert pedig a nap hevétől!
http://klimabarat.hu/node/2306. TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK IX.
Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor sorozata
Az empirikus kutatás egyik legfőbb kérdése az volt: milyen stratégiákat használnak válsághelyzetekben az egyes személyek; milyen lehetőségek, tartalékok állnak az egyes emberek rendelkezésére ezen helyzetek megoldására? Sorozatunkban a leggyakoribb megoldásokat soroljuk fel.
http://klimabarat.hu/node/229

= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
A Klímabarát Települések Szövetségének Hírlevele
A korábbi hírlevelek: www.klimabarat.hu/hirlevelek
web: www.klimabarat.hu
e-mail: szovetseg@klimabarat.hu



Tatabányai Bringások 2010 tavaszán
2010-6-10

Sikeres Bringások Tatabányán!

  

Májusban lezárult a „Bringával a Munkahelyre” program 2010-es tavaszi fordulója. Országos szinten ismét sokan ültek kerékpárra, hogy a bő egy hónapig tartó kampányban minél többször, de legalább nyolc alkalommal kerekezzenek munkahelyükre.

 

A szeszélyes tavaszi időjárás sem szegte kedvét a lelkes biciklistáknak, közel 8.200 résztvevő teljesítette a minimum 8 tekerést az adott egy hónap alatt. Ez a szám ugyan valamivel kevesebb a tavaly őszi akciót teljesítők számánál, viszont az idei időjárás is jelentősen hidegebb és esősebb volt az adott időszakban. A viszontagságos időjárás ellenére a tavaszi kampány 2.745 új belépővel bővült, akiknek a 20 százaléka autóról vagy motorról váltott kerékpárra.

 

A résztvevők több mint 1.700.000 km-t tekertek, vagyis majdnem nyolcszázszor kerülték meg Magyarországot, eközben közel 39.000.000 Ft benzinpénzt spóroltak meg, hozzávetőleg 100.000 kakaós csigának megfelelő, vagyis 35 millió kalóriát égettek el, és 630 tonna szén-dioxid kibocsátásától kímélték meg a légkört.  

 

Tatabányán a teljesítők száma 74 fő volt.

A sikeres teljesítők postán kapják meg garantált ajándékukat és a teljesítésről szóló oklevelet.

Tatabánya Város 2010 tavaszán is megtartotta a helyi résztvevők közötti ajándéksorsolást, melyben 5 szerencsés „bringás” egy-egy ötezer forint értékű könyvcsomagot nyert.

 

A győztesek:

Serfőző Emília és Pásztor Béla FCI Connectors Hungary Kft.

Kerényi Zoltán Grundfos Magyarország Gyártó Kft.

Major Ildikó Stahlschmidt Magyarország Kft.

Tóth Zoltán EON Hungária Zrt.

 

A nyerteseket a polgármesteri hivatal postán értesíti.



A Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesüle
2010-5-20

Meghívó

 

Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt és Klímakör tagot 2010. május. 20.-án csütörtökön, 16 h-kor tartandó találkozónkra, a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácstermébe.

 

A napirendi pontok:

 

1. Beszámoló az elmúlt időszak eseményeiről

2. 2010-es tagdíj befizetések

3. Tatabányai multi vállalatok találkozójának előkészítése

    (Kérdések megfogalmazása, és összefoglalása a vállalatvezetőkhöz, a vállalati

    szakemberekhez)

4. A találkozó esetleges összevonása a KEOP-NOCO2 program zárókonferenciájával

    (lehetséges időpontok: június 17, vagy 18.)

5. Nyitott Kapuk Záróverseny május 28-a.

6. Környezetvédelmi Világnap Június 5-e.

7. Egyebek (Juhász Péter Beszámolója a külföldi szakmai útjáról)



Elindult a "Bringával a Munkahelyre" 201
2010-3-8

A környezetbarát és fenntartható közlekedés népszerűsítése érdekében a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium 2010. tavaszán is meghirdette a „Bringázz a Munkába!” kampányt, mely az idei év első fordulója.

Tatabánya város ismét csatlakozott a kampányhoz, mely március 29-én indul és április 30-ig tart.
Azok a települések, akik részt vesznek a kampány népszerűsítésében, és helyi nyereménysorsolást is szerveznek, előnyben részesülnek a Kerékpárosbarát Település pályázatokban.

Mivel városunk az elmúlt három fordulóban nagyszámú résztvevővel indult a kampányban, és szervezett saját, helyi szintű nyereménysorsolást is, tovább folytatja a kerékpározás népszerűsítését, melyet a városi vállalatok, cégek és iskolák körében is meghirdetett.
A városi résztvevők között ismét kisorsolásra kerül 5 ajándékcsomag.
Bővebb információ: klima@tatabanya.hu, www.bringazzmunkaba.hu.



Meghívó a Tatabányai Klímakör Közhasznú
2010-3-30

Meghívó

Szeretettel meghívunk minden tagot és érdeklődőt a Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület

2010. április 29.-i közgyűlésére



Nyitott Kapuk 2010 Rendezvény
2010-3-29

Idén április közepén indul a
Nyitott Kapuk rendezvénysorozat

A ’Nyitott kapuk’ rendezvénysorozatot Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata koordinálásával 2010-ben is útjára indul. 2010-ben a következő szolgáltatók nyitják meg kapuikat az óvodák és iskolák előtt: Magyar Posta Zrt. Tatabánya 1. posta; AVE Tatabánya Zrt.; Északdunántúli Vízmű Zrt.; Vértes Volán Zrt.; Tatabánya Erőmű Kft.; MÁV-START Zrt.; Tatabánya Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság; Tatabányai Rendőrkapitányság; Tatabánya Székhelyű Polgári Védelmi Kirendeltség; Tatabányai Múzeum, ÁNTSZ Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Intézete.

A rendezvényt a Komtávhő Zrt. és a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája is támogatja.



Nyitott Kapuk 2010 résztvevőinek 10
2010-3-29
Honlapunk dokumentumtárában már olvashatóak a 2010-es 100 szavas bemutatkozások!


A Klímabarát Települések 7. Hírlevele
2010-3-26

KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL – 7. szám – 2010. március
http://klimabarat.hu/node/187

A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László, Jávor Ferenc, Leidinger Dániel.

A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a szovetseg@klimabarat.hu címen.
Kérjük, küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet!



Föld Órája Akció
2010-3-24
Tatabánya idén is csatlakozik az Egy óra a Földért akcióhoz!


Tavaspark gondozása
2010-3-24

A Ligeti-tó és környezetének gondozása

Tatabánya Óvárosának patinás szépségéhez a Ligeti-tó körüli park szervesen hozzátartozik. A park a több mint száz éve elkezdett bányaművelés előtti természetes állapotot őrzi. A terület kis foltjai a Vértes eredeti erdőtípusának maradványai. Az egykori Magyar Általános Kőszénbánya Rt. kulturált környezet-átalakításának, gondosságának eredménye a máig élő erdőterület. Aranyhalas tava, gondozott növényzete kellemes pihenőhelye volt az akkori bányatelepnek. Eredeti neve – a vezérigazgatóról – Vida Jenő park volt
2003-ban Tanulmányterv készült a 2,3 hektáros park értékeiről. 2006-ban az Önkormányzat a tó vizét lecsapoltatta, a tó medrét a feldúsult szerves iszaptól megtisztíttatta. Így a tiszta vizű tó a parkot még vonzóbbá tette.
A Tanulmányterv szerint a park összesen 312 db fája között 33 db időközben betelepült bálványfát (ecetfát) tartottunk számon. Ez a fafaj eredeti hazájából – Kínából, Koreából – 1751-ben került Magyarországra. Kellemetlen szagú fája gyorsan nő, erősen sarjadzóképes, minden évben bőven termő magjait a szél messzire terjeszti. Gyomfának kell tartanunk, mert az értékes parknövényzetet elnyomással fenyegeti. Fokozatosan kívántunk tőle megszabadulni, ezért 2005-ben 10 törzset vágtunk ki, a maradék 23-ra 2010 február-március hónapokban került sor, a 2008 szeptemberében Pleier Tamás óvárosi képviselő által elindított, ötéves „Fenntarható erdőgazdálkodási program” keretében. Elkezdtük a szemmel jól látható bálványfa csemeteözönt megállítani.
A már elfoglalt 0,24 hektárt sűrűn, gyertyán csemetével ültetjük be, sorközeit rendszeresen kapáltatjuk. A felnövő, záródó gyertyánszinttel a fényigényes bálványfa csemetéktől a fényt elvesszük. A bálványfa veszélyétől így megszabadulva a gyertyánokat megritkíthatjuk, s tölgymakkal alátelepítve vezetjük vissza a parkot a kívánt, eredeti állapotra.

Hosszú távú, türelmet kívánó gondozó munka folyik tehát a parkban. Sikerét mindnyájunk együttműködése hozza meg.

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából

Mohi György erdőmérnök
Pleier Tamás önkormányzati képviselő
Oláh András klímareferens



Környezeti Nevelési Pályázat Kiírása
2010-3-24
A pályázat dokumentumai letölthetőek a dokumentumtárból!


Megjelent a 6. Klímabarát Hírlevél
2010-2-25
LíMABARáT HíRLEVéL – 6. SZáM – 2010.
FEBRUáR——————

KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL – 6. szám – 2010. február A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
/Antal Z. Lászl, Jávor Ferenc, Leidinger Dániel/.
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a [ szovetseg@klimabarat.hu ] címen.
Kérjük, küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet!

1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI



2010-ben is elindult a Kupakgyűjtés
2010-2-9
Az AVE Tatabánya Zrt. és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata ismét ’Kupakciót’ hirdet a 2009-2010-es tanév második félévére.
A 2010-es kupakgyűjtési akció zárása 2010. május 14. A zsákban vagy műanyag zacskóban összegyűjtött, kizárólag üdítős (és nem vegyszeres) palackokról lecsavart műanyag kupakokat az AVE Tatabánya Zrt. Erdész utcai telephelyén adhatják le az óvodák és iskolák képviselői hétköznap 6-tól 14h-ig, ahol lemérjük és átvevőszelvénnyel igazoljuk a pontos mennyiséget, a leadó személy nevét, intézményét. (Azért korlátozzuk a gyűjtési akciót az üdítős palackok kupakjaira, mivel a vegyszeres palackok kupakjai veszélyes hulladéknak minősülnek, és nem keverhetők az üdítős palackok kupakjaival az újrahasznosítás során.) Miután lecsavarták a kupakokat a csavaros műanyag palackokról, kérjük a palackok összetaposását (hogy kisebb helyen elférjenek) és a legközelebbi szelektív gyűjtőszigetbe dobását! Az összegyűjtött kupakokat műanyag feldolgozóba szállítjuk, ahol granulálás és beolvasztás után különböző használati tárgyakat készítenek belőlük.
A 2010. május 14-ig létszámarányosan legtöbb műanyag kupakot összegyűjtő óvodák és iskolák közül két kategóriában (óvoda, iskola) az első 3 helyezett kerül díjazásra, és minden, a versenyben résztvevő intézmény jelképes díjazásban részesül. Az oklevelek és díjak átadása, előreláthatóan az előző évek hagyományának megfelelően, a júniusi Környezetvédelmi Világnap városi rendezvényén lesz. A pontos dátumról értesíteni fogjuk az intézményeket.


Lakossági tájékoztatás visszavonása
2010-2-2

Lakossági tájékoztató visszavonása

Figyelem, figyelem!

Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett két mérőállomás 2010. 01. 30. szombat óta, a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél alacsonyabb koncentrációt regisztrált (2010. február 2., Erdész út – 43 μg/ m3, Ságvári út – 38 μg/ m3), a levegő minősége jó-megfelelő, ezért a város területére vonatkozó tájékoztatást visszavonom.

Együttműködésüket a város levegőjének tisztaságáért köszönöm.

Tisztelettel: Bencsik János polgármester

 



Lakossági tájékoztatás levegőszenny
2010-1-24

Lakossági tájékoztató

Figyelem, figyelem!
Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy a településen elhelyezett két automata mérőállomás huzamos ideje, a Por (PM10) koncentrációt tekintve, a megengedett határértéknél magasabb koncentrációt regisztrált (péntek-89, szombat-124, vasárnap-80 μg/ m3), mely az egészségre ártalmas lehet.
Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást rendelek el.

A túllépés kezdete 2010. 01. 22. Péntek



Zöld Ág Díjra várja a város a jelöléseke
2010-1-8
Zöld Ág” díjra várnak javaslatokat

„Zöld Ág” díjat alapított Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése (16/2002./ (VI.20.) Kgy. sz. rendelet) a város környezet-és természetvédelmében, a környezeti nevelésben kiemelkedő teljesítmény nyújtók iránti tiszteletének és megbecsülésének kifejezése céljából.
A díj olyan személynek, vagy szervezetnek (civil szervezetnek, alapítványnak stb.) adományozható, aki, illetve amely a környezetvédelem vagy a környezeti nevelés területén a város érdekében kiemelkedő tevékenységet folytatott az elmúlt évben.

A díj adományozására bármely magánszemély vagy szervezet javaslatot tehet, melynek tartalmaznia kell a díjra javasolt személy, szervezet nevét, címét, az elismerni kívánt tevékenység ismertetését.
A díj az odaítélést tanúsító díszoklevélből, plakettből és pénzjutalomból áll.

A javaslatokat 2010. január 31-ig írásban kell eljuttatni Tatabánya polgármesteréhez (Tatabánya-2800, Fő tér 6.).



A Klímabarát Települések Szövetségének 5
2010-1-6

KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL – 2009/ 5. szám

Ezúton szeretnénk minden olvasónak békés. meghitt
karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánni!

1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI:
Leidinger Dániel: Klímakonferenciák Tatabányán
Kaáli Nagy Zsombor előadásából megismerhettük azt a fiatal párokból,
ill. családokból álló közösséget, akik már jelentős lépéseket tettek a
nagy ellátórendszerektől való teljes függetlenedés, ill. az önellátás
irányába. Pintér Sándor pilisi programok bemutatása mellett, beszélt
az – Albertirsa, Farmos, Káva, Pánd, Pilis, Tápióbicske,
Tápiószentmárton települések által alkotott – első magyarországi
klímabarát körzet törekvéseiről is. Soltész András beszámolójából
megtudhattuk, hogy a pomázi klímaprogram két hangsúlyos eleme a
közlekedés és a településen keresztülfolyó Dera-patak ügye.
http://www.klimabarat.hu/node/143



Tatabányai környezeti nevelési konferenc
2009-12-17

2009 11 13 KBTSZE konferencia
3. éves nagykonferenciáját tartotta a Klímabarát Települések Szövetsége Tatabányán, beilleszkedve a Környezeti nevelési pedagógiai fórum, az „Irányváltás a környezeti nevelésben” programsorozatba.
Az első Hosszúhetényi és a második Budapesti Brit Nagykövetségi konferenciákhoz képest már egy átláthatóbb, tapasztalatokkal teli konferencián vehettünk részt. A klímabarát település tagok új csatlakozói és aspiránsai már gyakorlott klímavédőként számoltak be egymásnak csökkenő kudarcaikról és növekvő pozitív eredményeikről. A kezdeti cél alapjaiban megvalósulni látszik. Keressük, kutatjuk az elfelejtett és újonnan kipattanó ötleteket, megvalósításokat és ezzel egymásnak is segítve a lokális szinteken túl tudunk nyúlni.
A húzó települések még mindig Tatabánya és Pilis, ahol heti szintű kapcsolat és programok, stratégiák ki és feldolgozása zajlik sok lakosságok érintő interaktív programmal. Valamennyi településen zajlik az ésszerűsítés, a természeti és technológiai összevonás a kulturális örökségek megvédésével.
A KBTSZE tagjainak működését az MTA által meghívott szakemberek előadásai segítik, a tatabányai helyszínen is világosan bemutatva a jelenlegi klímahelyzetet. Egy ilyen konferencián új töltést kapnak a klímavédelemmel foglalkozó klímaköri tagok, koordinátorok, önkormányzati vezetők, hiszen ismerik a helyzetet, de mégis megdöbbentő, hogyan súlyosbodik az éghajlatváltozással kapcsolatos sok-sok összefüggés és mekkora felelősség áll rajtuk.
Ahogyan a bemutatkozásokat az első két nagykonferencián megoldottuk, egy kiegyensúlyozottabb és világosabb tartalom jellemezte ezt a 3. konferenciát. A cél iránti elkötelezettség sok-sok példával párosult, gyakorlatiasabb volt. Ennek oka részben a már kialakult klímavédelmi tapasztalat (nem csak a zöld mozgalmi jelleget értve ezalatt), részben a koppenhágai nyomás és részben a minden forgatókönyvet felborító még pesszimistább mutatók.
Az első hosszúhetényi konferencián nagy hangsúlyt fektettünk a helyi kezdeményezésekre. A másodikon a Brit Nagykövetségen már beillesztettünk a programba egy minden józanul gondolkodó polgármester részére szolgáló „Felhívás”-t az energia fogyasztás mérésére. Itt a harmadik nagy konferenciánkon kaptuk meg a Védegylettől az országos (és nemzetközi) kampányhoz csatlakozva a „Hülyeség kora” című klímavédelmi filmet vetítésre, ami összefogott azonos időben indított együttes „Nyílt Tér Hét” akció része a klímabarát települések részéről.

Budapest, 2009.11.14. Bíró Péter
nemzetközi klímavédelmi manager



Kossuth Rádió Interjú Antal Z. Lászlóval
2009-12-11
A honlap dokumentumtárából letölthető a beszélgetés.
Az interjúban szó esik Tatabánya Város KEOP 6.1.0/B pályázatáról, a klímajegyrendszerről és a koppenhágai csúcstalálkozóról is.


Klímabarát Települések Szövetsége Kiadvá
2009-12-9
A honlap dokumentumtárában már olvasható a Klímabarát Települések Szövetségének Kiadványa, mely bemutatja a klímaváltozás problémáit és a szövetség tagtelepüléseinek jó példáit.


A 2009.12.03-i tatabányai klímakonferenc
2009-12-9

Klímavédelmi konferencia Tatabányán!

Túl vagyunk ezen is és most itt az ideje, hogy kiértékeljük a konferencián hallottakat és látottakat. Az ünnepélyes megnyitó beszédek és előadói bemutatkozások után, az Első Magyar Karbonsemlegesítő Intézet „önkéntes alapon működő széndioxid semlegesítő rendszerének létrehozása a tatabányai kistérségben” alcímet viselő NOCO-JOCÓ programról kaptunk tájékoztatást. Az intézet pályázaton nyert támogatást a projekt beindításához, amelynek eredményeként, az elmúlt 5 hónapban létrejött egy NOCO2 honlap, benne egy vicces videofilmmel, és egy ígérettel, hogy több ezer másodperc elteltével majd rendelkezésünkre fog állni egy számítási program, amelynek alapján mindenki meghatározhatja, egyénileg, mekkora a CO2 kibocsátása. Megtudhattuk, hogy ez azért nagyon fontos, mert ha tudjuk, mennyi a napi tevékenységünk során a CO2 kibocsátásunk, akkor kiszámíthatjuk azt is, hogy milyen összegű klímajegy vásárlásával tudjuk ezt kiváltani, vagy milyen önként vállalt feladattal, pl. faültetéssel, zöldfelület növeléssel, fogyasztás visszafogással, válthatjuk meg a káros kibocsátásunkat.

Ez ugye egy kicsit bonyolultnak tűnik, de reméljük, ha a NOCO-JOCÓ honlap valóban működni fog, semmivel sem lesz bonyolultabb, mint egy mai villany-, vagy gázszámla megfejtése! Nem véletlenül említem ezeket, hiszen ha valaki előveszi a számláit, vagy a szolgáltatók árképleteit a számlája elemzéséhez, szinte mindegyikben megtalálja a környezetvédelemre való hivatkozással kötelezően befizetendő összegeket. Ilyenek ugye a vízszámlán a környezet terhelési díj, vagy a villamos energia számlán a megújuló energiaforrások támogatási díja stb. Az üzemanyagok árába, az úthasználati díjba épített és már évek óta fizetett környezetvédelmi tételeket már nem is említem.



Parkgondozás a Ligeti tónál
2009-11-12
Megújítják a faállományt a Ligeti tónál


Megjelent a 4. Klímabarát Hírlevél
2009-11-12

KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL, 2009. 4. szám.
– az írások megtalálhatóak a klimabarat.hu oldalon.
http://klimabarat.hu/node/132

TARTALOMJEGYZÉK:

1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI:
– Bencsik János polgármester úr (Tatabánya) válaszai
– Szakmai nap a Szociológiai Kutatóintézetben (Antal Z. László)

2. KÜLFÖLDI VÁROSOK ÉS FALVAK HÍREI:
– Betiltották a palackozott vizet egy ausztrál kisvárosban
– Példamutató kezdeményezés egy Budapest méretű brazil városban

3. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS TUDOMÁNYOS MEGKÖZELÍTÉSBEN (Antal Z. László)
– A válságok sokasága – a tudományos forradalom időszaka

4. ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS HAZAI HÍREK (Bozsó Brigitta)
– Éghajlatváltozás – felkészülés – stratégia segítség az önkormányzatoknak

5. A TUDÓSOKNAK SZÜKSÉGÜK VAN RÁNK (Bíró Péter)
- Gondolatok az Age of Stupid c. film kapcsán

6. ÁTVETT HÍREK
– Az ikonok fontosak számunkra (index.hu)

7. TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK IV. (Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor) - Mindennapi életünk és történelmünk tele van válsághelyzetekkel.

A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László
Jávor Ferenc
Kaszics Bálint
Leidinger Dániel
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a szovetseg@klimabarat.hu címen.
Küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet, köszönjük!

1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI:
- Bencsik János polgármester úr (Tatabánya) válaszai
Polgármester úr bevezetőjében tájékoztatást adott arról, hogy a helyi felsőoktatás a MÜTF tervei között szerepel energetikai szakképzés indítása. Örömmel tájékoztatott minket arról is, hogy a Tatabányai Kistérségben novemberben elindul az önkéntes alapon működő széndioxid-semlegesítő rendszer, amelynek részleteit ma ismertették az Első Magyar Karbonsemlegesítő Intézet munkatársai.
http://www.klimabarat.hu/node/ 119

- Szakmai nap a Szociológiai Kutatóintézetben (Antal Z. László)
a Klímabarát Települések Szövetsége az egyesületi közgyűlést követően 2009. október 13-án délután az MTA Pepita termében szakmai napot tartott. A jelen lévő polgármesterek nagyon hasznosnak tartották a szakmai napot és megfogalmazódott az a javaslat, hogy ezeket a kialakult veszélyes helyzetet részletesen ismertető és minél korábbi cselekvésre ösztönszó ismereteket jussanak el közvetlenül is az egyes településekre vagy kistérségekhez.
http://www.klimabarat.hu/node/ 131

2. KÜLFÖLDI VÁROSOK ÉS FALVAK HÍREI:
- Betiltották a palackozott vizet egy ausztrál kisvárosban
A világon elsőként betiltották a palackozott víz kereskedelmi forgalmazását egy ausztráliai kisvárosban. A kétezer lakosú, festői szépségű városkában, Bundanoonban a hét végén lépett érvénybe a rendelkezés. Az intézkedést környezetvédő aktivisták kezdeményezték, a lakosság pedig melléjük állt.
http://www.klimabarat.hu/node/ 118

- Példamutató kezdeményezés egy Budapest méretű brazil városban (hirszerzo.hu)
“A világ legzöldebb városaként” is emlegetik a brazíliai Curitibát, amely az utóbbi évtizedekben az egyik leglátványosabb fejlődési utat járta be az amerikai kontinensen. Mindezt úgy, hogy Curitiba mindenkori polgármesterének egy dologból volt mindig sokkal kevesebb, mint amire szüksége lett volna: pénzből.
http://www.hirszerzo.hu/cikk. budapest_figyelem_igy_kell_ semmi_penzbol_zold_varost_ csinalni.129309.html

3. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS TUDOMÁNYOS MEGKÖZELÍTÉSBEN (Antal Z. László)
- A válságok sokasága – a tudományos forradalom időszaka
Napjainkban a legtöbbet még mindig a gazdasági válságról és ennek megoldási lehetőségéről beszélünk. Ha azonban a társadalmak egészének működését veszélyeztető folyamatokat vizsgáljuk meg, akkor több válságjelenséggel találkozunk, amelyek a gazdasági válságnál is mélyen és súlyosabb válságra hívják fel a figyelmünket.
http://www.klimabarat.hu/node/ 120

4. ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS HAZAI HÍREK (Bozsó Brigitta)
- Éghajlatváltozás – felkészülés – stratégia segítség az önkormányzatoknak
Viharos szelek, egyre kevesebb, egyenlőtlen eloszlású csapadék, aszály, szaporodó árvizek, szinte elviselhetetlen hőség több napon keresztül – ezekkel a jelenségekkel kopogtat a települések ajtaján is az éghajlatváltozás. A szélsőségesebbre forduló időjárás átgondolt tervezést, komplexebb gondolkodást, és komoly felkészülést igényel az önkormányzatoktól, elég csak a vízgazdálkodásra, az egészségügyre, az élelmiszerellátásra, a viharkárokra, vagy a turizmusra gondolni.
http://www.klimabarat.hu/node/ 121

5. A TUDÓSOKNAK SZÜKSÉGÜK VAN RÁNK (Bíró Péter)
- Gondolatok az Age of Stupid c. film kapcsán
Már meg sem számolható azon esetek száma – annyi van belőlük -, ahol egy tudományos felfedezés felfedése, egy eredményes teszt közhírré tétele azonnal homályba merül, mert érdeke(ke)t sért, vagy a szakma nem fogadja el és kiutasítja a köreiből a tudós kollégát.
http://www.klimabarat.hu/node/ 130

6. ÁTVETT HÍREK
- Az ikonok fontosak számunkra
James Ephraim Lovelock független tudós, szerző, kutató, környezetvédő, akit elsősorban a Gaia-elmélet megalkotásáról ismernek. Lovelock szerint, hogy a légkört a Föld és az élőlények együttesen, mintegy szimbiózisban hozzák létre és szabályozzák. Innen ered az élő bolygó teóriája. Csakhogy ezt a szabályozó-mechanizmust az utóbbi 200 évben nagyon próbára tettük.
http://www.klimabarat.hu/node/ 124

7. TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK IV. (Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor)
- Mindennapi életünk és történelmünk tele van válsághelyzetekkel
Állandó kihívás, amivel szembe kell néznünk, hogy miképpen éljük túl ezeket a válsághelyzeteket. A magánélet válságait éppúgy, mint a történelem azon fordulatait, amelyek a vesztesek szerepével fenyegetnek bennünket.
http://www.klimabarat.hu/node/ 123

= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
A Klímabarát Települések Szövetségének Hírlevele
web: www.klimabarat.hu
e-mail: szovetseg@klimabarat.hu
= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
(6)



Klímabarát Települések Szövetsége 3. Hír
2009-8-10
KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL, 2009. 3. szám. - az írások megtalálhatóak a klimabarat.hu oldalon -

TARTALOMJEGYZÉK:

1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI:
- „Vizes stratégia” készül Pomázon (Leidinger Dániel)
2. KÜLFÖLDI VÁROSOK ÉS FALVAK HÍREI:
- Párizs kerékpáros forradalma a klímaváltozás tükrében (Szabó Éva Enikő)
3. ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS HAZAI HÍREK:
- A Föld, ahol a víz az úr! (Teknős László)
4. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS TUDOMÁNYOS MEGKÖZELÍTÉSBEN:
- A világ helyzetéről (Leidinger Dániel)
5. GYAKORLATI LÉPÉSEK LEHETŐSÉGEI:
- Kidobás helyett javíttassunk! (HUMUSZ, Háttéranyag)
6. FELHÍVÁS
- Környezet- és területfejlesztési menedzser képzés – BME – Sorbonne (Párizs IV.)
7. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS ENERGIA
- Hőkamerás vizsgálat önkormányzati segítséggel (Dr. Lukács Gergely)
8. HELYI PÉZ – „A KÉKFRANK” (Perkovátz Tamás)
9. ÁTVETT HÍR – Rohamléptekkel közeledik a klímakatasztrófa (index.hu/MTI)
10. TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK III. (Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor)

A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László
Kaszics Bálint
Leidinger Dániel
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a klimabarat@klimabarat.hu címen.
Küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet, köszönjük!



Tatabánya és a Magyar Tudományos Akadémi
2009-8-10
Tatabánya támogatja a klímakutatást


MTESZ-NEP Pályázati Tanácsadás
2009-7-31
Értesítjük a tisztelt érdeklődőket, hogy a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Komárom-Esztergom Megyei Szervezete az újból elindult NEP-Nemzeti Energia Program pályázatához minden héten kedden, 16-18 óra között díjmentes tanácsadást és az adatlap kitöltéséhez segítséget nyújt irodájában, Tatabánya, Kossuth L. u. 106.


Klímatudatos kérdőív kitöltése
2009-7-28

Kérjük Önöket, hogy töltsék ki a dokumentumtárban található klímatudatos kérdőívet, és küldjék vissza augusztus 19-ig a klima@tatabanya.hu email címre!

Fáradozásukat előre is köszönjük!

A kérdőív kitöltésére a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával megvalósuló és egy teljes évig tartó pályázati program, azaz a tatabányai kistérségben megvalósuló önkéntes alapon működő széndioxid semlegesítő rendszer létrehozása előtti hatékonyságmérés miatt van szükség. A megyeszékhely önkormányzata és az EMAK Intézet közös pályázata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programon nyert támogatást a célra.



Lakossági hőségriasztás
2009-7-23

Lakossági tájékoztató

Figyelem, figyelem!

Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy az ÁNTSZ Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Intézet riasztása szerint Tatabányán a napi középhőmérséklet legalább 3 napig meghaladja a 25 C-ot, ami az egészségre ártalmas lehet. Ezért a város területére vonatkozóan 1. fokú riasztást (II. fokozat) rendelek el.



Lakossági UV-tájékoztató
2009-7-22

Lakossági tájékoztató

Figyelem, figyelem!

Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy Tatabányán az UV index elérte a 7,9 nagyon erős értéket, ami az egészségre ártalmas. Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást rendelek el.



UV-riasztás 2009.07.14.
2009-7-14

Figyelem, figyelem!
Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy Tatabányán az UV index elérte a 8,3 nagyon erős, extrém értéket, ami az egészségre ártalmas. Ezért a város területére vonatkozóan riasztást rendelek el.

A túllépés kezdete: július 14, kedd, várható időtartama: következő tájékoztatásig



A Klímabarát Települések Szövetségének m
2009-6-22
Klímabarát hírlevél, 2009. 2. szám.

- az írások megtalálhatóak a klimabarat.hu oldalon -

TARTALOMJEGYZÉK:

1. A Klímabarát települések hírei:
- A tatabányai klímakör bemutatkozása (Horváth Csongor)
- A pomázi klímakör bemutatkozása (Radnai József)
- Megalakult az első klímabarát körzet



Sikeres Bringások Tatabányán
2009-6-10
Lezárult a „Bringával a Munkahelyre” program 2009-es tavaszi fordulója. Országos szinten ismét sokan ültek kerékpárra, hogy a bő egy hónapig tartó kampányban minél többször, de legalább nyolc alkalommal kerekezzenek munkahelyükre.
Az országban több mint 10.000-en teljesítették a kampányt, ezzel több, mint kétmillió km-t tekertek. Tatabányán a teljesítők száma 74 fő volt.
A sikeres teljesítők postán kapják meg garantált ajándékukat és a teljesítésről szóló oklevelet.
Az országos ajándéksorsoláson ismét volt két tatabányai nyertes, akik egy-egy kerékpárlámpát nyertek, ők: Salzinger Henrikné a Micimackó Óvoda dolgozója és Kovács István, Tatabánya Város Polgármesteri Hivatalának munkatársa, aki 2008 őszi fordulójában is szerencsés volt, mert a városi nyereménysorsoláson is nyert egy könyvcsomagot.
Tatabánya Város 2009 tavaszán is megtartotta a helyi résztvevők közötti ajándéksorsolást, melyben 5 szerencsés „bringás” egy-egy ötezer forint értékű könyvcsomagot nyert.
Közülük a legeredményesebb Szabó Jánosné a KDR Módszertani Bölcsőde dolgozója volt, aki 22-szer tekert a munkahelyre, a további nyertesek: Pintér Mária-Aquila Bt., Tóth Zoltán-E.ON Hungária Zrt., Seffer Róbert-Sanmina-Sci Tatabánya és Kossela Gábor-Alpla Kft.
A nyerteseket a polgármesteri hivatal postán értesíti.


Kukadiéta versenyt hirdet a HuMusz
2009-6-9
Ön szerint mennyi szemét kell a teljes élethez?
Nem könnyű megoldani a szemétmentes életet, de sok mindent tehetünk azért, hogy minél kevesebb tárgy, anyag, érték landoljon a kukában. Ehhez csak arra van szükség, hogy átgondoljuk fogyasztási szokásainkat és kis kreativitással megtaláljuk azokat a pontokat, ahol változtatni tudunk. Sok jó példát találunk már most is a háztartásokban. A HuMuSz most ezeket szeretné egybegyűjtetni és megjelentetni honlapján.


Befejeződött a városi energiabajnok
2009-6-8
Tatabánya önkormányzata eredményt hirdetett a megyeszékhely iskoláinak kiírt energiabajnokságban. Az akció célja az volt, hogy a diákok, a pedagógusok körében erősítsék az energiatakarékos magatartást és a környezettudatos szemlélet kialakítását.


Első hazai Közösségi Önsegítő Rendszerek
2009-4-26

KÖRFESZT – Közösségi Önsegítő Rendszerek fesztiválja – Miközben mindenki várja a gazdasági válság enyhülését,vannak, akik új utakat keresnek maguk és közösségeik számára.

A Védegylet több tucat szervezettel együtt ezeknek az előremutató kezdeményezéseknek a seregszemléjét szervezte meg Budapesten, a Kesztyűgyárban.

A KÖRFESZT azokat a közösségi technikákat mutatja be, amelyekkel
csökkenthetjük a válság hatásait és egy szolidáris gazdaság alapjai lehetnek. Sokféle megoldást ismerhetünk meg a telekocsi rendszertől a klímabrigádokig, hitelkárosultak érdekvédelmi szövetségétől a helyi pénzekig és az ingyenboltig.



Légszennyezettségi adatok
SO2 NO2 O3 Szálló por

UV-B mérés
UV-B sugárzás

Határérték táblázat

Hulladékgyűjtés a közutak mentén
2012-4-5

Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért!

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyolcadik alkalommal tartja meg hagyományos országos szemétgyűjtő akcióját 2012. április 23-án. A Föld Napja alkalmából szervezett eseményre ismét több ezer önkéntes jelentkezését várja a társaság. A rendezvény az elmúlt öt évben az ország legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi mozgalmává nőtte ki magát.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyolcadik alkalommal szervez országos szemétszedési akciót az általa üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózat és környezetének megtisztítására. Idén április 23-án, hétfőn rendezi meg szokásos tavaszi szemétszedési akcióját a társaság.

 

A Közút egész évben végzett út menti szemétszállítási munkáját az utóbbi időben sajnos szélmalomharc jellemzi, az illegális szemétlerakók nap mint nap szaporodnak. A társaság évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű szemetet gyűjt össze az általa üzemeltetett utak mellől. Ebben a küzdelemben szeretne a cég szemléletváltozást elérni. Az akciók sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt hét alkalommal mintegy 270 ezer önkéntes csaknem 40 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte.

 

Szemétgyűjtési akcióink célja, hogy a fiatalabb generációnak is természetessé váljon a környezet megóvása. Az akció megszervezésével a társaság hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az a több ezer - többségében – fiatalember, akik részt vesznek a szemétgyűjtésben, később jobban odafigyeljenek szűkebb és tágabb környezetük megóvására. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. éppen ezért várja az egyénileg és csoportosan jelentkezőket, egyúttal számítunk az önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák és baráti társaságok csatlakozására is.

 

A társaság szemétgyűjtési akciója az ország legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi eseményévé nőtte ki magát. Ez reményt ad arra, hogy a következő generációk a mainál jobban megbecsüljék az utak környezetének állapotát, reményeink szerint, aki egyszer aktívan részt vesz a szeméthegyek felszámolásában, az biztosan nem válik megrögzött szemetelővé.  

 

A közútkezelő főszervezőként, az esemény gazdájaként minden csatlakozó számára térítés nélkül biztosít kesztyűt és láthatósági mellényt, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is. Az utak menti szemétszedéshez a cég szakmai felügyeletet biztosít, szükség esetén ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be.

 

Az akció további részleteiről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságain érdeklődhet (elérhetőségek www.kozut.hu Kapcsolat menüpontjában).

 

***

 

Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért! Kérjük az akcióra szóló felhívás előzetes közzétételével járuljanak hozzá a szemétgyűjtés sikeréhez és tudósítsanak az eseményről annak érdekében, hogy idén is sok ezren vegyenek részt ebben a szemléletformáló kezdeményezésben. A jelentkezéseket 2012. április 6. 12 óráig várjuk megyei igazgatóságainkon (elérhetőségek a www.kozut.hu Kapcsolat menüpontjában).

 

További információ:

Név                                                             Borsos Gergely

Szervezeti egység                                          Üzemeltetési és Fenntartási osztály

Telefonszám                                                  +3630 335 36 31

E-mail cím                                                     borsos.gergely@komarom.kozut.hu

 



Elindult Tatabánya Város Örökbefogadási
2011-12-15
A Program dokumentumai letölthetőek a dokumentumtárból


Autómentes Nap- Parkoló Lezárása
2011-9-14
FELHÍVÁS Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy 2011. szeptember 22-én, csütörtökön 07.00-17.00h között a Megyeháza előtti parkoló a Tatabányai Autómentes Nap rendezvény miatt lezárásra kerül! A részleteket figyelemmel kísérhetik a plakátokon, továbbá a www.tatabanya.hu oldalon és a városi médiában. Megértésüket köszönjük és szeretettel várjuk Önöket a rendezvényen!


Megjelent a Klímabarát települések 22. h
2011-6-17
A hírlevél letölthető a dokumentumtárból


1% felajánlások
2011-1-20

A Tatabányai Klímakör kérése itt olvasható az adó 1%-nak felajánlásához

A Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület is, mint a legtöbb civil szervezet pályázatokból és felajánlásokból biztosítja mûködését.

Kérjük, hogy Ön is támogassa adója 1%-val egyesületünket.

 Rendelkezõ nyilatkozat a befizetett adó egy százalékáról.
A kedvezményezett neve
:
Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület

A kedvezményezett adószáma:
 
18617814-1-11
Tudnivalók:
A nyilatkozatot tegye egy postai szabvány méretû borítékba, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhetõ legyen!
Fontos: A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthetõ, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, a borítékon pedig az Ön nevét, lakcímét és adóazonosító jelét pontosan tünteti fel!
Támogatását Köszönjük!



Szemétgyűjtés Tatabányán
2010-9-20

A Tatabánya városi illegális hulladéklerakók felszámolását a Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület és a Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület egy nyilatkozattal támogatta. Ennek keretében a város 2010-09-25-én szombaton 09-13h-ig egy szemétgyűjtési akciót szervez Tatabányán, a Kórház mögötti patak mentén.

Találkozás a Kórház utcájának (Turul utca) végén lesz 09h-kor a Dubnik Patak hídjánál és a Galla patakig tervezik a gyűjtést.



A Tatabanyai Klimakor Nyilt ulese
2010-9-16

A Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület 2010. szeptember 16-án, 16h-tól tartja soros, nyílt ülését a Polgármesteri Hivatal 1. emeleti tanácstermében.

A Klímakör mindenkit szeretettel vár!



Az Oko-Pannon Nonprofit Kft. 2010-es int
2010-9-16

Az Oko-Pannon Nonprofit Kft. Tatabánya Városával 2010-ben is megrendezi interaktív bemutatóját Tatabányán.

A rendezvény 2010. október 1-jén pénteken kerül megrendezésre, melynek részletes programja letölthető a honlap dokumentumtárából.

 

A rendezők mindenkit szeretettel várnak!



A Tatabányai Klímakör Következő Találkoz
2010-8-26
Tisztelt érdeklődők és Klímakör tagok! 

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy a legközelebbi találkozónk

2010. augusztus 26-án csütörtökön 16 h-kor lesz a Polgármesteri Hivatal első emelet tanácstermében. Napirendi pontok: 

1./ Mi történt a nyáron?

Tagsági beszámoló az üdülési időszak tapasztalatai alapján

2./ Hogyan állunk a multi cégek találkozójának szervezésével?

Oláh András tájékoztatója

3./ Fűtéskorszerűsítés

Észrevételek a legújabb pályázattal kapcsolatban

4./ Guzmics Eszter ötlete, egy köztéri ivókút felállításáról

5./ Egyebek

A legközelebbi találkozó, illetve programok időpontjának egyeztetése

 


A hőségriadó visszavonásra került
2010-7-20
Lakossági tájékoztató Figyelem, figyelem!   Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy Tatabányán az UV-index a Tájékoztatási Szint alá csökkent (5-6,9), Ezért a város területére vonatkozóan a tájékoztatást visszavonom. Tájékoztatjuk Tatabánya város lakosságát, hogy Tatabányán a napi középhőmérséklet a Riasztási Szint alá csökkent (22-25 Celsius-fok), Ezért a város területére vonatkozóan a riasztást visszavonom.  Érvényes: következő tájékoztatásig  Ezért kérem, hogy a www.tatabanya.hu honlapot, a Kék Duna, a Forrás Rádió, valamint a TKTV adásait folyamatosan kísérjék figyelemmel! Együttműködésüket a város lakosságának egészségvédelméért előre is köszönöm!    Tisztelettel: Schmidt Csaba Ügyvezető Alpolgármester                                            Tatabánya, 2010-07-19


Tatabányai Hőség és UV Riadó tájéko
2010-7-12


A Klímabarát Települések 10. hírlevele
2010-6-10
KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL – 10. szám – 2010. június
http://klimabarat.hu/node/243

A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László, Gyökér Róbert, Jávor Ferenc, Leidinger Dániel.
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a szovetseg@klimabarat.hu címen.
Kérjük, küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet!

1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI
Sólyom László volt a Klímabarát Települések 4. konferenciájának vendége
A konferenciáról a Hírlevél különszámában számoltunk be.
http://klimabarat.hu/kulonszam

Orbán Éva: Klímabarát települések találkozója Tatabányán
A tatabányai konferencia kapcsán Orbán Éva (vecsési környezetvédelmi referens) írása megjelent a város honlapján és a Vecsési tájékoztató kiadványban.
"Az információk átörökítési láncolata megszakadt, így a falusiak védekező, alkalmazkodó, túlélési „hagyománya” elvesző félben van. Mindezek következményei beláthatatlanok egy krízishelyzetben, természeti-, időjárási katasztrófa esetén. Szükség lenne egy vecsési klímakör megalakulására..."
http://klimabarat.hu/node/241

Csapák Alex: Néhány szó a pomázi csapadékvíz-hasznosítás fejlesztése érdekében
A csapadékvíz hasznosítása kapcsán azonban fontosnak érzem felhívni a város figyelmét az egykori házi szennyvízelhelyező létesítmények átalakításának a lehetőségére. A közcsatornázás fejlődése nyomán feleslegessé váló házi szennyvízelhelyező létesítményeket az esetek jelentős részében át lehetne alakítani csapadékvíz-gyűjtő ciszternákká – még akkor is, ha valamely okból kifolyólag ezeket korábban nem sikerült vízzáró kivitelben elkészíteni.
http://klimabarat.hu/node/242

2. HAZAI HÍREK
Kajner Péter: A fenntarthatóság előörsei
A legelesettebb, kilátástalan helyzetben lévő közösségekben is van lehetőség a kiutat megtalálni, ha az elkötelezettség, tudás, akaraterő megmozdul a közösségért. A résztvevők sürgették a tájkímélő termeléssel, a vidéki közösségek újraélesztésével, a mezőgazdasági termékek alternatív értékesítésével foglalkozó és más hasonló tevékenységet végző szervezetek együttműködését, közös fellépését.
http://klimabarat.hu/node/240

Bozsó Brigitta: Éghajlatváltozási stratégia Gyöngyösön
A projekt megtervezésénél egyik fő cél az volt, hogy a dokumentum ne „íróasztal melletti” módszerrel, hanem alapos adatgyűjtéssel és széleskörű társadalmi bevonással készüljön. Egy gyakorlatban alkalmazható, hatékony stratégia sikere nagymértékben azon múlik, hogy az minél részletesebb, jellemző, helyi alapadatokra épüljön.
http://klimabarat.hu/node/222

Önkormányzatok csökkenő energiafelhasználással
Az európai Display kampány 2004-ben indult azzal a céllal, hogy a programhoz csatlakozó önkormányzatok épületeiben radikálisan lecsökkenjen az energiafelhasználás és vízfogyasztás, így a kibocsátott káros anyag szintje
http://klimabarat.hu/node/221

3. KÜLFÖLDI HÍREK
Budai-Szöllősi Szabina: Klímavédelem Heidelberg városában
Heidelberg már kétszer kapta meg a „Fenntartható európai város” díjat. Heidelberg az első klímvédelmi koncepcióját 1992-ben készítette el. A cél egy „cselekvésorientált közösség” létrehozása volt. Ebben együttműködik az önkormányzat, a lakosok és a különböző ágazatok is. 2007-ben egy, az egész városra kiterjedő kampányt indítottak „A klíma védelmet keres Heidelbergben” címmel.
http://klimabarat.hu/node/219

Zólyomi Ágnes: A klímaváltozás hatása az alpesi növényekre
A Közép-Európai Alpok érzékenyebb régióiban például a globális felmelegedés eredményei különösen hangsúlyosak számos környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is (mezőgazdaság, turizmus, víz és energia készletek, helyi biodiverzitás). Ezen a területen a klímaváltozás talán a páratlan és rendkívül érzékeny alpesi ökoszisztémát érinti a legkomolyabban,
http://klimabarat.hu/node/225

4. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A TUDOMÁNY
Alapvető szemléletváltásra van szükség
Alapvető társadalmi szemléletváltást tartanak fontosnak a környezetünkről való gondolkodásban a Fiatal Kutatók Testületének tagjai, akik a környezeti jövőképhez, valamint a klímabiztonsághoz kapcsolódó kérdésekről szóló szakmai beszélgetésen vettek részt az MTA elnökének meghívására az Akadémián.
http://www.mta.hu/?RDCT=5de8f80eb10dc589f850

Zágoni Miklós állásfoglalása
Az IPCC Nemzeti Bizottsága Állásfoglalását az előző hírlevélben közöltük http://klimabarat.hu/node/209. Az alábbiakban olvasható a szerző ehhez írt reflexiója, amit szerkesztőségünkhöz is eljuttatott.
http://klimabarat.hu/node/227

5. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A HELYI CSELEKVÉS
Gyökér Róbert: Válaszúton
Jelen írás amellett érvel, hogy a válsághelyzeteknek leginkább kiszolgáltatott térségeken belül ezek a válaszok elsősorban a lokális kisközösségek szintjén keresendők, azon belül is egy olyan szemléletmód elsajátításán keresztül, mely a hangsúlyt az élelmiszer-önellátásra helyezi.
http://klimabarat.hu/node/220

Tóth Ferenc: Ültessünk diófát!
Helyezzük vissza a diót evilági életünk mindkét kapujába őrnek, a két kapu között pedig oltalmazónknak, hisz a legnagyobb melegben is védi a talajt a kiszáradástól, az embert pedig a nap hevétől!
http://klimabarat.hu/node/230

6. TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK IX.
Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor sorozata
Az empirikus kutatás egyik legfőbb kérdése az volt: milyen stratégiákat használnak válsághelyzetekben az egyes személyek; milyen lehetőségek, tartalékok állnak az egyes emberek rendelkezésére ezen helyzetek megoldására? Sorozatunkban a leggyakoribb megoldásokat soroljuk fel.
http://klimabarat.hu/node/229

= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
A Klímabarát Települések Szövetségének Hírlevele
A korábbi hírlevelek: www.klimabarat.hu/hirlevelek
web: www.klimabarat.hu
e-mail: szovetseg@klimabarat.hu
= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =



Megjelent a Klímabarát Települések Szöve
2010-5-26

KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL – 9. szám – 2010. május
Sólyom László volt a Klímabarát Települések 4. konferenciájának vendége
http://klimabarat.hu/kulonszam

A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László, Gyökér Róbert, Jávor Ferenc, Leidinger Dániel.
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a szovetseg@klimabarat.hu címen.
Kérjük, küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet!

A klímabarát települések eddigi eredményei
Az összeállítást Sólyom László köztársasági elnök részére készítettük, amelyből néhány részletet közlünk most a hírlevél külön számában. Először az egyes településeken elért eredmények egy részét mutatjuk be, ezt követően a Szövetség tevékenységét és végül azt, hogy az MTA Szociológiai Kutatóintézet hogyan segíti ezt a munkát. Az összeállítás végén felsorolunk néhány olyan akadályt, amely megnehezíti, hogy komolyabb eredményeket érjünk el, s végül azokat a lehetőségeket, amelyek a továbblépés segíthetik.
http://klimabarat.hu/node/234

Antal Z. László: A Klímabarát Települések Szövetségének céljai
A kialakult helyzet alapos elemzése után úgy látom, hogy komolyabb változások előtt állunk, mint a 90-es évek elején. A Szövetség egyik célja, hogy ezekre a várható változásokra a klímabarát települések és a klímabarát közösségek - és közreműködésükkel mások is - minél alaposabban felkészüljenek.
http://klimabarat.hu/node/233

Faragóné Cseke Blanka: Az élelmiszer önellátás lehetőségei – dilemmái
A szerző Hosszúhetény Községi Önkormányzat polgármestere, 2010. április 28-án a Klímabarát Teleülések 4. konferenciáján, Tatabányán elhangzott előadása, melyben a helyi piac működési nehézségeiről érzékletesen szólt. "Tudta, és tudja a piac minden résztvevője, hogy ezeket a feltételeket nem tudtuk induláskor teljesíteni, ezeknek csak részben felelünk meg, mégis megkezdődött a működtetés, tudva azt, hogy aki tud róla feljelenthet bennünket, amelynek következménye jelentős pénzbüntetés lett volna és lehet a mai napig."
http://klimabarat.hu/node/223

Leidinger Dániel: A Klímabarát Települések Szövetsége 4. konferenciájáról
Fontos ugyanakkor kihangsúlyozni, hogy bár a Szövetség településein megkezdődött valami, ez még csak a munka eleje. A településeken zajló klímaprogramok egyelőre nem képesek tényleges megoldást adni az egyre súlyosabbá váló környezeti válság kihívásaira
http://klimabarat.hu/node/235

Klímabarát települések konferenciája Tatabányán
A konferencia házigazdája a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) volt, melynek hallgatói: Modrián Andrea - Petrovicz Nikolett - Seres Viktória - Varga Henriett, az alábbi cikk szerzői.
http://klimabarat.hu/node/231

Sajtóhírek a konferenciáról
A konferenciáról több média is beszámolt, ezek közül a HVG, a Greenfo, a tatabanya.hu és az ECHO TV beszámolóját lehet az alábbi oldalon megtalálni.
http://klimabarat.hu/node/217
= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
A Klímabarát Települések Szövetségének Hírlevele
A korábbi hírlevelek: www.klimabarat.hu/hirlevelek
web: www.klimabarat.hu
e-mail: szovetseg@klimabarat.hu
= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =



Megjelent a klímabarát települések 8. hí
2010-5-14
KLÍMABARÁT HÍRLEVÉL - 8. szám - 2010. április - a Föld napján

http://klimabarat.hu/node/216

A Klímabarát Szövetség hírlevelét szerkesztette:
Antal Z. László, Gyökér Róbert, Jávor Ferenc, Leidinger Dániel
.
A hírlevélre feliratkozhat, ha jelzi a szovetseg@klimabarat.hu címen.
Kérjük, küldje tovább, ha érdekesnek találta a hírlevelet!

Brezsnyánszky Károly és Szarka László: A Föld Bolygó Nemzetközi Éve nézőpontja
A Föld napja alkalmából közöljük ezt az írást kiemelt helyen, amely a környezeti problémákat tíz kérdéskörben tekinteti át. A szerzők a kérdésköröket, valamint a kihívásokat (hozzávetőleges súlyossági sorrendben) foglalták össze.
http://klimabarat.hu/node/205

1. A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK HÍREI
A Klímabarát Települések Szövetsége az MTV Átjáró c. műsorában

Az MTV Átjáró c. műsorában 2010. április 15-én a Klímabarát Települések Szövetségéről volt szó. Leidinger Dániel és Kaáli Nagy Zsombor volt az adás vendége, filmbejátszást láthatunk a Pilisen és Pomázon működő klímakörök tevékenységéről.
http://klimabarat.hu/node/203

Bognárné Takács Piroska: Két éves lett a Pilisi KlímaBarát-kör
Amikor megalakultunk, sokan, sokféleképpen fogtunk a munkához. Mindenki azt tette hozzá az egészhez, amiben erősnek, és jónak érezte magát. Kívülről úgy tűnhetett, hogy szétforgácsolódtak az erőink, és ezért nem igazán értünk el látványos eredményeket, de sikerült túlélnünk, és fennmaradnunk.
http://klimabarat.hu/node/207

Alföldi Zoltán: Klímatudatosság mint közösségfejlesztő erő Keszthelyen.
A film - A hülyeség kora - felrázó üzenete érezhetően megmozdította a lakóhelyük és környezetük jobbításáért a közösségük életminőségének javításáért tenni akarók gondolatait, és cselekvésre is ösztönözte őket.
http://klimabarat.hu/node/215

2. HAZAI HÍREK
Feiler József: Az éghajlatváltozással kapcsolatos teendőink

Részlet a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa irodájának beszámolójából.

Magyarországon az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén is nagy kihívások várhatók. Ezek közül kiemelt probléma a biológiai sokféleség, a felszíni és felszín alatti vízbázisok megőrzése és fenntartható módon való kezelése, valamint a mezőgazdaság olyan módon történő fejlesztése, hogy az extenzív és helyi gazdálkodás, valamint a mezőgazdaságból élő helyi közösségek ellenálló képessége megnövekedjék a változó és szélsőségesebbé váló időjárás ellenére is.
http://klimabarat.hu/node/211

A [klíma]tudatos vásárlásért
Vásárolni mindenki szokott, mert vásárolni kell, sőt elkerülhetetlen. Nem is ez a kérdés, hanem a hogyan és a mit. A pénzem bánja? Vagy valaki más? Netán a klíma? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában segít a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
http://klimabarat.hu/node/204

3. KÜLFÖLDI HÍREK
Budai-Szöllősi Szabina: Környezetvédelmi zónák Németországban

A környezetvédelmi övezetek földrajzilag behatárolt területek, melyekre a nagy részecske és nitrogén-oxid kibocsátású gépkocsiknak tilos a behajtás. Ezen szennyezők tartósan határérték feletti koncentrációja ugyanis asztmát, különféle tüdőbetegségeket (például tüdőrák), valamint szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhatnak.
http://klimabarat.hu/node/206

Exportált környezetterhelés
Forrás: MTI 2010.04,10
Bár a fejlett országok szén-dioxid kibocsátása csökkent, az Ázsiából származó árudömping környezeti hatásival senki nem számol. Megnyugtató statisztikák láttak napvilágot az elmúlt napokban arról, hogy csökkent az európai országok szén-dioxid-kibocsátása, elsősorban a válság következtében. A párizsi Le Monde azonban rámutatott: a nyugati statisztikák figyelmen kívül hagyják a világgazdaság átalakulását, globalizálódását.
http://klimabarat.hu/node/208

4. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS A TUDOMÁNY
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület Nemzeti Bizottságának állásfoglalása

Az elmúlt két évtizedben az éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek sokat gyarapodtak, s ezek alapján - véleményünk szerint - még határozottabb lépésekre van szükség mind a kibocsátás-csökkentés, mind a változásokra való felkészülés tekintetében.
http://klimabarat.hu/node/209

5. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS AZ EGÉSZSÉG
Antal Z. László: Felkészülés a hőhullámokra és az erős napsugárzásra

A hőhullámokat és az erős UV-B sugárzást kiváltó okok egymástól eltérnek,
mégis több szempontból indokolt, hogy e két "rendkívüli időjárási jelenséggel" együtt és komolyan foglalkozzunk.
http://klimabarat.hu/node/214

A WHO állásfoglalása az UV-sugárzással kapcsolatban
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az elmúlt években már többször is elrendelte UV riasztást, s erre számíthatunk ebben az évben is. A riasztási szint alatt is szinte minden nap egészségre ártalmas a sugárzás mértéke, ezért is fontos, hogy ezzel a kérdéssel kiemeltem foglalkozzunk. Erre hívja fel a figyelmünket a WHO 2009 decemberében kiadott ,,Ultraibolya sugárzás és egészség" című dokumentuma, amely a csatolt fájlban olvasható.
http://klimabarat.hu/system/files/WHO-Fact-sheet-305.pdf

Napsugárzásvédelmi Tudományos Testület
Az UV-sugárzás egészségügyi ártalmaival és a megelőzés lehetőségeivel
foglalkozó intézmények és magánszemélyek elhatározták, hogy egyesület
keretében folytatják munkájukat és 2009-ben megalapították a
Napsugárzásvédelmi Testületet.
http://klimabarat.hu/node/213

6. EXTRÉM IDŐJÁRÁSI HELYZETEK
Tóth Lóránd: a fagysérülés és a kihűlés megelőzése

A vizes láb (száraz zokni híján) már negyed óra belül is elkezd kihűlni, megfagyni. Ebben az esetben gyorsan menjünk lakott területre, ha van a közelben. Mivel vizes bakancsban kockázatos hosszabb gyaloglást végezni, ezért a lakott területtől távol célszerű tüzet rakni, és megszárítani a bakancsunkat, lábunkat.
http://klimabarat.hu/system/files/Toth-Lorand-fagyserules-kihules.pdf

7. TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK VIII.
Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor sorozata

Az empirikus kutatás egyik legfőbb kérdése az volt: milyen stratégiákat használnak válsághelyzetekben az egyes személyek; milyen lehetőségek, tartalékok állnak az egyes emberek rendelkezésére ezen helyzetek megoldására? Sorozatunkban a leggyakoribb megoldásokat soroljuk fel.
http://klimabarat.hu/node/210

= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
A Klímabarát Települések Szövetségének Hírlevele
A korábbi hírlevelek: www.klimabarat.hu/hirlevelek
web: www.klimabarat.hu
e-mail: szovetseg@klimabarat.hu
= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =





A Tatabányai Klímakör Következő Tal
2010-5-20
Meghívó 

Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt és Klímakör tagot 2010. május. 20.-án csütörtökön, 16 h-kor tartandó találkozónkra, a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácstermébe.

 A napirendi pontok: 

1. Beszámoló az elmúlt időszak eseményeiről

2. 2010-es tagdíj befizetések

3. Tatabányai multi vállalatok találkozójának előkészítése

    (Kérdések megfogalmazása, és összefoglalása a vállalatvezetőkhöz, a vállalati

    szakemberekhez)

4. A találkozó esetleges összevonása a KEOP-NOCO2 program zárókonferenciájával

    (lehetséges időpontok: június 17, vagy 18.)

5. Nyitott Kapuk Záróverseny május 28-a.

6. Környezetvédelmi Világnap Június 5-e.

7. Egyebek

 


Nyitott Kapuk 2010 Záróverseny
2010-5-28
A rendezvény harmadik mozzanata a május 28-án (pénteken) a Szabadtéri Bányászati Múzeumban tartott játékos záróverseny lesz.